Ketten meghaltak Mikénél, busszal ütközött egy kocsi - videó

Vágólapra másolva!
Két ember meghalt egy frontális ütközés következtében. Mike belterületén, a Kossuth utcában egy autó összeütközött egy menetrend szerint közlekedő busszal.
Vágólapra másolva!

Az autós frontálisan nekicsapódott a menetrend szerint közlekedő busznak. A kocsi vezetője és egyik utasa beszorult a járműbe, őket a mikei önkéntes tűzoltók feszítővágó segítségével szabadították ki, azonban később mindketten belehaltak a sérüléseikbe - számolt be róla a Tények.

Az autóban tartózkodott még egy harmadik személy is, aki túlélte a balesetet, és kórházba szállították.

Ketten haltak meg Mikénél, amikor busz és egy autó ütközött
Fotó: Katasztrófavédelem

A Somogy vármegyei hírportál értesülései szerint a Lábod és Kadarkút között közlekedő buszon két utas volt, de egyikük sem sérült meg az ütközés során. 

A kocsiban elöl ülő két utas meghalt, míg a hátul ülő harmadik személy túlélte a balesetet.

Az áldozatok zimányi lakosok voltak. Az ütközés körülményei egyelőre tisztázatlanok, a tragédia részleteit még vizsgálja a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata.

Nemrég arról is beszámoltunk, hogy két ember meghalt és többen megsérültek egy balesetben Szentkirályon, miután összeütközött egy utánfutós autó egy kocsival.

Halálos baleset történt Szekszárd és Tolna között is: két autó összeütközött, az egyik autó vezetője meghalt. A 63-as úton haladó autós az elsőbbségadásra kötelező tábla ellenére balra, nagy ívben kezdte meg a kanyarodást Budapest irányába, így ütközött a másik kocsival.

Augusztusban Lajosmizsénél történt baleset: kamionnal ütközött egy teherautó az M5-ösön, egy ember meghalt. Korábban arról is beszámoltunk, hogy egy nyolc hónapos terhes nő halt meg egy balesetben Mezőkövesden.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!