Mobilvécék miatti elviselhetetlen bűztől szenvednek a józsefvárosiak

mobilvécé, hajléktalan,
Vágólapra másolva!
A Metropol arról ír, hogy egy józsefvárosi lakás ablaka alatt otthagytak egy mobilvécét, és a bűz elviselhetetlen. A lakók fel vannak háborodva. A portál szerint rejtélyes módon került ki a Népszínház és Alföldi utca kereszteződésébe az ott lakók mindennapjait megkeserítő vécé, ugyanakkor nem ez az egyetlen, a lakosság szerint egy ideje feltűnik itt-ott egy-egy értelmetlenül kihelyezett vécé és nekik kell szólni, hogy elvigyék.
Vágólapra másolva!

„Miért van az, hogy ebben a kerületben csak úgy otthagynak mások ablaka alatt egy vécét? Tényleg ennyire semmibe veszik az itt élőket? Felháborító”– kommentálta Pálovics Emese az ügyet, miután az Alföldi utcában már nem mernek ablakot nyitni. 

Eddig csak az utcán bolyongó, gyakran önkívületi állapotban lévő hajléktalanokat kellett a helyieknek kerülgetniük, de most az általuk ismeretlen okokból kihelyezett mobilvécé verte ki a biztosítékot. 

Nem tudni, ki helyezi ki a vécéket

A portál szerint rejtélyes módon került ki a Népszínház és Alföldi utca kereszteződésébe az ott lakók mindennapjait megkeserítő vécé, ugyanakkor nem ez az egyetlen, a lakosság szerint egy ideje feltűnik itt-ott egy-egy értelmetlenül kihelyezett vécé és nekik kell szólni, hogy elvigyék.

Van valakiknek egy ötlete, kiraknak egy mobilvécét bárhová az utcákra, és ha nem jelezzük, nem viszik el. Néha az az érzésünk, hogy látják, ha kitesszük a Facebookra, mert utána el is viszik. Most is ez történt, kiraktuk a posztot, és egy nap múlva 20 méterrel arrébb vitték, rá pár napra onnan is eltűnt. Toi Toik országa lett Józsefváros, az utóbbi időben. A Kun utcában is be kellett jelentenünk a rajta lévő telefonszámon, hogy elvigyék a templom bejárata elől. Ott hetekig állt a senki által nem használt vécé, mivel az le is volt lakatolva. Teljesen érthetetlen, ami itt folyik 

– mesélte Pálovics Emese. 

mobilvécé
Fotó: Metropol

Prostituáltak és hajléktalanok használják

A portál arról is ír, hogy a kerületben sok a hajléktalan és a prostituált, inkább ők „veszik birtokba” ezeket a helyeket, amelyekben többnyire szexuális légyottok nyomai, elkent ürülék, fóliacsíkok vagy tűmaradványok találhatók. Általában az ajtónyitás sem jelent gondot, miután kifeszítik egyesek, és utána már be sem zárható. A II. János Pál pápa térre például napi szinten járnak a karbantartók.

Zúgolódnak a ferencvárosiak is, néhány hete ugyanis kikerült a Hurok utca közepére egy mobilvécé, amit ugyan szippantanak, de így is büdös. 

A teljes cikk ITT olvasható el!

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!