Szijjártó Péter: Magyarország a boszniai Szerb Köztársaság barátja - videó

Szijjártó Péter, Milorad Dodik
Szijjártó Péter külügyminiszter Milorad Dodik boszniai szerb elnök kampányzáró eseményén
Vágólapra másolva!
Magyarország a boszniai Szerb Köztársaság barátja, és ezért továbbra is készen áll az együttműködésre minden olyan ügyben, amely segíti a boszniai Szerb Köztársaság fejlődését, stabilitását és nyugalmát - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Banja Lukában.
Vágólapra másolva!

A tárcavezető Milorad Dodik boszniai szerb elnök kampányzáró eseményén elmondott beszédében azt emelte ki mindenekelőtt, hogy Magyarország a boszniai Szerb Köztársaság barátja, többek között azért is, mert 

sok a közös vonás, például az az óriási külső nyomás, amellyel szembe kell nézni.

 "Akik ezt a nyomást kifejtik ránk, nem tisztelnek minket, rosszat akarnak nekünk, bele akarnak avatkozni belső ügyeinkbe, és megkérdőjelezik nemzeteink alkalmasságát arra, hogy saját magunk dönthessünk a saját jövőnkről" - hangsúlyozta. 

"Ismerjük az eszközeiket: fenyegetnek, szankciókat vezetnek be, pénzügyi támogatást adnak ellenfeleinknek" - tette hozzá. "Fontos, hogy ennek a nyomásnak, a fenyegetéseknek ellenálljunk. Fontos, hogy kiálljunk a saját érdekeink mellett, mert ha ezt nem tesszük, más biztosan nem fogja megtenni helyettünk" - folytatta. Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy ma, a veszélyek korában különösen nagy szükség van az olyan erős, patrióta vezetőkre, mint Milorad Dodik, aki mindig bátran kiáll a boszniai szerbek érdekeiért.

 Milorad Dodiknak köszönhető az is, hogy létrejött a barátság és a stratégiai együttműködés Magyarország és a boszniai Szerb Köztársaság között

 - mondta beszédében a miniszter. 

Majd kifejtette, hogy ennek keretében indították el az itteni mezőgazdasági vállalkozók támogatására szolgáló programot, akik ezáltal 40 millió eurónyi fejlesztést hajtottak végre. "Dodik elnök úr kérésére ezt a programot folytatjuk, és a jövőben is együttműködünk minden olyan ügyben, ami segítséget ad a boszniai Szerb Köztársaság fejlődéséhez, stabilitásához, nyugalmához" - mondta.

 A miniszter leszögezte: 

"Mi, magyarok a jövőben is ki fogunk állni önök mellett, kiállunk amellett, hogy jár önöknek a tisztelet, kiállunk amellett, hogy ne fenyegessék önöket, és ne kérdőjelezhessék meg az önök jogát arra, hogy döntést hozzanak a saját jövőjükről." "

Kedves elnök úr, sok sikert kívánok önöknek, legyenek továbbra is erősek, álljanak ki magukért, hogy a boszniai Szerb Köztársaság továbbra is stabil, fejlődő pályán maradhasson!" - zárta mondandóját. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!