Itt van Ókovács Szilveszter válasza a Magyar Pétert reklámozó Rost Andreának

A dollármédia lapjának, a Telexnek adott interjút Rost Andrea operaénekesnő, aki az utóbbi időben Magyar Péter reklámembere lett. Az interjúban több valótlan állítást is tett, olyanokat is, amiket Ókovács Szilveszter főigazgató korábban már megcáfolt. Például azt, hogy Ókovács Szilveszter a díszes Székely Bertalan Teremben rendezte be irodáját - ezzel szemben a Székely Bertalan Terem turista látványosság, a főigazgatónak egy 12 négyzetméteres ablaktalan irodája van. Kiderült az is, hogy Rost Andrea olyan szerepeket akart megkapni - és ezek elmaradását sérelmezte - amelyeket "fiatallány" szerepnek neveznek, és amelyeket fiatal szoprán énekesnők énekelnek a világon mindenhol. A Telex, persze, a válasz legfontosabb részeit erősen hiányosan hozta le, íme Ókovács Szilveszter teljes levele.

"Hallgattassék meg a másik fél is"

Fontos tudni, hogy operaházakat sosem egy-egy énekes fanklubja vezet, hanem a művészektől józan távolságot tartó menedzsment. Ettől függetlenül a személyes kapcsolattartás nálunk is létezik, a művészeti igazgatás mindenkivel szervez beszélgetést.

Rost Andrea így is külön polcon volt. Soha egyetlen aktív énekesnő házában nem jártam személyesen, nála viszont kétszer: régiben is, újban is. Nemcsak étteremben egyeztettünk, de a Székely Bertalan teremben is, ahol a különösen becses személyiségeket fogadom (fogadószalonnak épült, utóbb viszont csak a havi tárvezetői értekezleteket tartották benne). És egy igen kellemes Anna-bált is töltöttünk együtt, ahol az OPERA művészei mindig közreműködnek. Ennyit a személyes részéről.

Ha a Művésznő évről évre azt állítja, hogy a Székely teremben “pöffeszkedem”, az attól még nem lesz igaz, ahogy az sem, hogy a korábbi főigazgatói szoba lett volna Gustav Mahleré. Ezeket a művésznő rosszul tudja, ezek tárgyi tévedések, amelyeket tavaly már cáfoltam. A főigazgatói bázis a két nagy építkezés alatt volt csak a Székely terem, hogy elférjenek értekezletek, terepasztalok, mágnestáblák és a nagy kijelző. Ebben az 5 esztendőben nem jártak nézők a bezárt Operaházban és elektromos hősugárzókkal melegítettünk, mert fűtés sem volt. Az épület újranyitása óta kizárólag turisták látogatják a Székely Bertalan termet (tegnap esti fénykép mellékelve).

Dolgozószobám a szomszédos, 12 m2-es ablaktalan fülke, amely a bal proszcéneum páholy előtere, és ahonnan folyamatosan tudok próbát hallgatni, előadást látogatni. A Házban elhíresült neve“Kis Lyuk”, nem kifejezetten illik össze a pöffeszkedéssel. (Kép mellékelve.) Néhány esetben tényleg beszéltem a közönséghez az innen nyíló páholyból, de épp azért, hogy ne a színpadon vonulgassak, az maradjon csak az aktív művészeké, és ne álljak háttal a zenekarnak, mert akkor meg az volna egyesek problémája.

Valójában extra kicsi asszisztenciával dolgozom. 22 éve ugyanaz a kolléganő a titkárnőm, egy távolabbi irodában dolgozik, ideje felét protokoll ügyek teszik ki. Munkámat ötéves laptop, kétéves tablet és tavalyi telefon segíti, ezek mind nálam vannak, teljes mobilitásban létezem, szolgálati szponzorautómat magam vezetem. Ítélje meg ki-ki, hogy ez a legnagyobb magyar kulturális intézmény élén, három nagy telephellyel, 1.300 alkalmazottal és szerződéses művésszel 13 éve valóban túlzás-e?

Ami Rost művésznő felkéréseit illeti: nagyszabású jubileumi gálaestet szerveztünk számára, lemezt készítettünk vele, bemutatókat énekelt, programon kívül is elvittük Amerikába. Az OPERA nyilvános DigiTárában bárki ellenőrizheti, hogy Rost Andrea 1988-as debütálásától 59 előadást énekelt, 2012-től pedig, a mi vezetésünk hivatalba lépése óta 94-et. A számok nem hazudnak: a Művésznő tehát arányaiban háromszor annyit énekelt az OPERA előadásain a működésünk alatt, mint a megelőző két évtizedben. Háromszoros gyakorisággal: nem nevezném ezt mellőzésnek.

Az énekes sosem tűzi ki saját magát, az is a szolgálat-alázat része, hogy a mindenkori vezetés kéri fel a művészt, aki természetesen mondhat nemet ugyanúgy. (2023 tavaszán előbb egy “igen”, azután egy “mégse” született.) Az is tény, hogy az operaházak a felkészült, premierből vissza nem lépő, próbára kész, üzembiztos énekesekkel járnak a legjobban, azokkal, akik a szerepkijelöléseket elfogadják, és nem maguk jelölik ki, kivel hajlandóak szóba állni az intézmény vezetőségéből. (Ez analógia arra, amikor az ismert embert előbb szólítja az orvos - az interjúban ez is szóba került.) De van további szempont is: a fiatallány-szerepekre, amelyeket a Művésznő az 1990-es évek derekán vett fel repertoárjára, már a mai harmincasokat, esetleg negyveneseket, korai ötveneseket tűzik ki mindenhol, így nálunk is.

Fel kell nőni, terepet kell adni a következő generációknak, és szerencsére csodálatos beérett, illetve nagy ígéret könnyű- és lírai szopránjaink vannak. Most nyáron játszottuk az OPERA valaha volt leghosszabb Rigoletto- és Traviata-sorozatait, azokban ünnepelte a közönség Rácz Ritát, Szemere Zitát, Sáfár Orsolyát, Topolánszky Laurát. Kolonits Klára külön állótapsos kategória, és velük együtt Pasztircsák Polina ugyanúgy megérdemelne egy hosszú interjút, még ha ők nem is politizálnak. Viszont vállukon viszik az OPERA ezen mai szopránszekcióját.

De Rost művésznő maga is új, ifjú Paminákat képez mostani kurzusán. (Először Andreának mutattam meg az Operaház tetőterében kialakított Medgyasszay termet 2022 tavaszán, ő énekelt benne először, és a terem első rendezvénye épp az Ő operakurzusa lett volna, ha végül nem viszi máshova.)

Végezetül: a tavalyi pályázók közül többek számára nem jelentett gondot folytatni az együttműködést - Művésznővel ellentétben, sajnos. Az Általa említett Kesselyák Gergellyel sem szakadt meg a kapcsolat: januárban Manon Lescaut-, júniusban Álarcosbál-sorozatot vezényel az Operaházban, tavaly Nabucco rendezését játszottuk. Tény, hogy Rost Andrea nemcsak a Számára kínált 2023/24-es, hanem 2025-ös és 2026-os felkéréseket sem fogadta már el tőlünk, amelyek között élő lemezfelvétel és egy új jubileumi gálakoncert is szerepelt volna, figyelmességből épp Andrea napon.

Természetesen döntését tiszteletben tartjuk, és kissé röstelkedve csakis azért említem egyáltalán, hogy az Olvasók árnyalt képet kaphassanak. Az ezredforduló legjobb magyar lírai szopránját ezután is ugyanúgy tiszteljük Rost Andreában, politikai nézeteivel pedig az OPERA nem foglalkozik, ahogy senkiével sem.

Hadd zárjam írásom egy japáni turnén készült közös fotóval, másfél évvel ezelőttről. Maradjunk meg így egymás emlékezetében, harmóniában.