A résztvevők luxushajón, a tüntetők sátrakban kapnak szállást a genovai csúcson

Vágólapra másolva!
Július 19 és 22 között tartják a gazdaságilag legfejlettebb hét ország és Oroszország - a G8 - csúcstalálkozóját Genovában. A hét legfejlettebb ország vezetői az 1970-es évek közepe óta tartanak évente csúcstalálkozót, Oroszország 1994-től mint teljes jogú tag vesz részt ezeken a megbeszéléseken. Az idei találkozón a szervezők a százezer tüntetőre, és heves tiltakozásokra számítva komoly biztonsági intézkedéseket vezettek be. Lezárták a városközpontot és a belvárosi pályaudvarokat, a résztevőket hajókon szállásolják el, a nagyszámú tüntető számára sátrakat állítottak fel. Közel húszezer fős biztonsági erő vigyáz majd a nyugalomra.
Vágólapra másolva!

A G8 elődje, a G7 (Group of 7 - hetek társasága) a világ hét leggazdagabb ipari államát takarta. Az Egyesült Államok, Japán, Németország, Franciaország, Olaszország és Kanada vezetői 1975 óta gyűlnek össze évi rendszerességgel a világgazdaság aktuális problémáinak megvitatására.

Az első csúcstalálkozó még az olajválság kezelésére jött össze. A hetvenes évek közepének olajár-robbanása világméretű gazdasági recessziót váltott ki. A mostani találkozón is a világgazdaság lassulása, és ennek kezelése lesz a fő téma, noha az évek során a csúcstalálkozó résztvevői a gazdasági problémákon kívül több, más jellegű ügyben is tanácskoztak - írja a BBC.

Eleinte gazdaságpolitikával foglalkoztak a csúcstalálkozókon, míg az utóbbi időkben leginkább a nemzetközi terrorizmusról, az Oroszországnak és más volt szovjet tagállamnak adandó segélyekről, és a legszegényebb országok adósságterheinek könnyítéséről tárgyaltak, és hoztak határozatokat.

A G7-be 1991-ben hívták meg először Oroszországot is, ekkor azonban még csak a nem gazdasági kérdéseket érintő tárgyalásokon vehettek részt az orosz küldöttek, mint megfigyelők. A G7-ből aztán 1994-ben lett G8, amikor Oroszország tagságát állandósították.

Nem lesz mindenben egyetértés a nagyhatalmak között

A csúcstalálkozó napirendjén a világgazdaság növekedésének kilátásai, a jövőbeli gazdasági krízisek elkerülésének lehetőségei és a világ szegényeinek megsegítése szerepel, azonban valószínű, hogy egyes kulcskérdésekben vita alakul ki a találkozó résztvevői között.

Az európaiak kritizálják majd az Egyesült Államokat a klímaváltozáshoz való hozzáállásáért. Az oroszok szintén szembehelyezkednek az Egyesült Államokkal annak csillagháborús tervei miatt, ami az ABM-szerződések felrúgásával jár.

Egyes dolgokban azonban egyetértés is kialakulhat. Például a nemzetközi csalók és a pénzmosás elleni együttműködés megerősítésében, valamint egy globális egészségügyi alap létrehozásában, amely segítene az AIDS elleni harcban, és a hatásos gyógyszerek árának csökkentésében a fejlődő országok számára.

Kik és miért tüntetnek?

A csúcstalálkozó ellenes tüntetők szerint a G8 tanácskozásai antidemokratikusak, mivel a világ gazdag országai olyan kérdésekben döntenek, amik a hangját nem hallatható többségre is hatással vannak. Csalódást okoz majd az is, hogy a vezetők - úgy tűnik - nem mennének bele a legszegényebb, harmadik világ béli országok adósságainak enyhítésébe. Sokan vitatják a vezető országok kereskedelmi politikáját is. Szerintük a szegényebb országok kényszerítése piacaik megnyitására a multinacionális cégek előtt, és a szabad kereskedelem támogatása ezen országok további elszegényedéséhez vezet.

A tiltakozók a vezető országok szemére vetik azt is, hogy nem tudnak megegyezésre jutni a környezetvédelem kérdéseiben, különösen azután, hogy az Egyesült Államok kivonta magát a kiotói egyezményben vállalt kötelezettségei alól.

A tüntetők bázisát eltérő ideológiájú csoportok jelentik. A zöld ideológiát képviselőktől az adósságok eltörlését követelőkön át az anarchistákig és szélsőséges kommunistákig terjed a csúcstalálkozó ellen tüntető csoportok eszmeisége.

Lezárták a városközpontot és a belvárosi pályaudvarokat

Genovában százezer tiltakozóra számítanak a szervezők. A rendőrség felkészítette a börtönöket is a várható nagyszámú letartóztatott számára - 200 elítéltet más olaszországi börtönbe szállítottak át. Szűkében van azonban a város szálláshelyekben is. Számítások szerint legalább tízezer tiltakozó marad fedél nélkül, ezért a tüntetés szervezői sátrakat állítottak fel, és felszólították a lakosokat, ha tudnak adjanak szállást az érkezőknek.

A rendőrség lezárta a várost, és a repteret, "acélgyűrűt" vont a városközpont köré. Ezen kívül a csúcstalálkozó résztvevői a kikötőben horgonyzó hajókon kell hogy tanácskozzanak, sőt lehet, hogy szállást is itt kapnak, ahogy az újságírók többsége is. Többen amiatt aggódnak, hogy erőszakba torkollnak a tüntetések. A hatóságok kemény fellépést ígérnek.

A biztonsági intézkedések keretében eddig több ezer főnyi rendfenntartó erőt irányítottak a városba. Lezárták a belvárosi pályaudvarokat, szigorúan ellenőrzik az országba beutazó külföldieket. Eddig két német társaságot is feltartóztattak, többjüket hazaküldték.

A hatóságok a közeli nagyvárosokban, Bolognában, Torinóban és Milánóban is házkutatásokat tartottak, több ismert anarchista ellen indítottak eljárást veszélyes eszközök birtoklásáért. A Vörös Brigádok szélsőbaloldali terrorszervezet börtönben ülő tagjai fegyveres harcra szólítottak fel a csúcstalálkozó ellen. Eddig egy erőszakos cselekmény történt, amikor egy levélbomba megsebesített egy csendőrt.

A várost érintő biztonsági intézkedések, út-, pályaudvar- és repülőtér-lezárások ellen Giuseppe Pericu, Genova polgármestere is tiltakozott. Szerinte egyes intézkedések inkább a békés turistáknak és a helybelieknek okoznak kellemetlenséget, a tüntetők úgyis megtalálják a módját, hogy eljussanak a helyszínre.

Ballai Vince

Ajánlat:

Egy lap a G8 ellen

A Genovai csúcs lapja

G8 információs központ

Korábbi cikkeink:

Befejeződött a Nyolcak Csoportjának csúcstalálkozója

Beszámoló a tavalyi okinavai G8-csúcsról. (2000. július 23.)

Utcai harcokra készülnek a genovai G8 találkozó szervezői

(2001. június 1.)

Katolikus papok is utcára vonulnak a globalizáció-ellenes tüntetőkkel

(2001. július 16.)

Levélbomba sebesített meg hétfőn Genovában egy csendőrt

(2001. július 16.)

A genovaiakat a tüntetők elszállásolására kérik

(2001. július 17.)

Genovában kiürítik a börtönöket a tüntetők számára

(2001. július 18.)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!