Megölte szüleit egy nő, majd évekig rejtegette a holttesteket a lakásban

Vágólapra másolva!
Hátborzongató látvány fogadta a rendőröket egy essexi lakásban: egy idős házaspár oszló maradványait találták meg, akiket már évek óta eltűntként kerestek. Mint kiderült, saját lányuk végzett velük még 2019-ben.
Vágólapra másolva!

A 36 éves Virginia McCullough 2019 júniusában meggyilkolta szüleit, John és Lois McCullough-t, majd egészen eddig rejtegette a holttesteket a lakás felső szintjén lévő szobában. 

A bomló maradványokra az essexi rendőrök találtak rá. Mint kiderült, 

a 75 éves Loist lánya mellkason lőtte, férje, a 74 éves John halála körülményeinek vizsgálata még folyamatban van.

McCullough június 4-én a chelmsfordi bíróságon megtartott előkészítő ülésen bűnösnek vallotta magát, várhatóan októberben lesz ítélethirdetés az ügyben.

image

2 évvel ezelőtt egy 15 éves spanyol kamasz megölte apját anyját és fivérét, mert nem használhatta az internetet rossz bizonyítványa miatt. A brutális gyilkosság után három napig együtt élt a holttestekkel. A fiú végül a szomszédjának vallotta be, mit tett, miután az a szülei hollétéről érdeklődött.

Mint kiderült, először anyját és testvérét lőtte le egy vadászpuskával, az apja ekkor még nem volt otthon. Állítása szerint őt végül csak azért lőtte le, mert félt attól, hogy nem fogja befogni a száját, miután meglátta a feleségét és fiatalabb fia holttestét.

Tavaly Ausztriában egy 33 éves férfi halálra verte a szüleit. A gyilkosságok után a férfi magával is végzett. A rendőröket az egyik szemtanú hívta ki, aki hallotta a lövést, majd meglátta a férfi holttestét.

Sajnos nálunk is több olyan eset történt, hogy egy ember a saját szülei életére tört. Idén Újpesten egy 37 éves férfi végezte ki apját és anyját. 

Egy makói férfi 2022-ben egyik reggel hangosan szidni kezdte szüleit, és közölte velük, hogy megöli őket, ha nem adnak egymillió forintot. Aznap délben már ennek kétszeresét követelte, miközben egy 20 centis pengéjű késsel a kezében próbálta őket megzsarolni, majd meg is indult anyja felé, ám az asszony el tudott menekülni előle. A férfi ekkor egy gáz-riasztópisztolyt is elővett, de végül nem vette ki a csomagolásából. A fenyegetéseknek az vetett véget, hogy a szülők hívták a rendőröket.

Korábban egy hódmezővásárhelyi nő nem akarta ápolni idős szüleit, ezért megbeszélték a börtönből szabadult élettársával, hogy megölik őket. A nő végignézte, ahogy élettársa egy baltával agyonveri előbb az apját, aztán az anyját is. Ezután megpróbálták felrobbantani a házat.

2020 októberén pedig egy 40 éves férfi Pestszentlőrincen halálra szúrta anyját és nevelőapját, majd feladta magát a rendőrségen. A 68 éves nő és a 64 éves férfi holttestére a rendőrök a lakásban találtak rá.

Forrás: Mirror

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!