Három embert megkéselt egy fiatal férfi Manchesterben

Vágólapra másolva!
Vasárnap késő este támadt rá három emberre egy férfi, az egyik manchesteri kisvárosban. Az áldozatok közül egy nő a helyszínen meghalt, míg két másik életéért a kórházban küzdenek, köztük egy gyerekért. A támadás után egy fiatal férfit tartóztatott le a rendőrség, a helyszínelés pedig még jelenleg is tart.
Vágólapra másolva!

Augusztus 18-án, vasárnap éjszaka hívták a rendőröket azzal, hogy egy 22 éves férfi megkéselt három embert a manchesteri Gartonban. 

A kiérkező rendőrök és mentősök a helyszínre érve megállapították, hogy 

a támadásban egy 17 éves lány, egy 43 éves nő, és egy 64 éves férfi sérült meg súlyosan. A nő életét nem lehetett megmenteni, ő a helyszínen meghalt. 

A nyomozók úgy vélik, hogy az áldozatok ismerhették az elkövetőt, akit az eset letartóztattak, és gyilkosság miatt kihallgattak. 

A helyszínelés alatt a nyomozóink tanúkkal beszéltek, hogy megállapítsák az eset körülményeit. Azonban a jelek az mutatják, hogy az áldozatok ismerték a férfit 

- közölte a manchesteri rendőrség.

image

Az egyik szomszéd elmondta, hogy 11 éve lakik a környéken, és ez idő alatt sosem történt ilyesmi. 

Remegtem mikor megtudtam, hogy késelés történt.

- mondta.

Egy másik szomszéd pedig arról számolt be, hogy hét-nyolc rendőrautó jelent meg az utcában. Majd megérkeztek a mentők is. Mindenki az utcára ment, ahogy észrevette, a kéken villogó fényeket. - írja a Mirror.

Korábban Németországban egy migráns hét embert sebesített meg egy berlini késelés során. A támadást egy férfi követte el kedden este a német főváros Marzahn kerületében. A sérültek között volt egy 15 éves gyerek, egy biztonsági őr és a központ egyik látogatója is. A mentősök és sürgősségi orvosok vágás és szúrás okozta sérülések miatt látták el az áldozatokat a helyszínen, majd kórházba szállították őket. A sérülések egyike sem volt életveszélyes.  

Tettének indítéka egyelőre ismeretlen, a férfit őrizetbe vették - mondta el a rendőrség szóvivője. A sérülést szenvedett biztonsági őr és a látogató német állampolgárok, az öt további sérült pedig Moldovából származik a hatóságok közlése szerint. Korábban arról is beszámoltunk, hogy három gyereket halálra késelt, többeket súlyosan megsebesített egy 17 éves ámokfutó egy Taylor Swift témájú táncórán, napokkal később megint kisgyerekre támadtak késsel Angliában. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!