A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
1
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
20:05VízilabdaKína-Magyarország
HUNMagyarország
20:30VívásHungary-Japan
NyílNyíl

Botrányos olimpiai megnyitók: elégetett galambok, tátogó kínai kislány

Vágólapra másolva!
Volt olyan kellemetlen ceremónia, amelyen a fellépő helyett más énekelt, máshol az olimpiai láng okozott galibát.
Vágólapra másolva!

Arról korábban többször is beszámoltunk, hogy hatalmas felháborodást keltett a párizsi olimpia megnyitó ünnepsége, egyebek mellett Az utolsó vacsora című Da Vinci-festmény kifigurázása miatt.

Ugyanilyen megbotránkozást váltott ki az emberekben a szakállas szőke nők vonaglása, valamint a meztelen, kékre festett Dionüszosz is. 

A képen is látható előadó később azt nyilatkozta, hogy büszke az előadására, ez a kultúrája része. „Tele vagyunk különböző emberekkel, és mindenki a maga módján él, és mindenkinek joga van hozzá” – nyilatkozta. 

olimpia, megnyitó, drag queen
Döbbenetes: drag queenek énekeltek az olimpiai megnyitón.
Fotó: Eurosport

Utólag derült ki, hogy nem a kislány énekelt, csak tátogott

A Mandiner szerint azonban nem ez volt az első botrányos olimpiai megnyitó, bár egy részüket inkább technikai probléma okozta. A 2008-as pekingi olimpiai játékok megnyitóünnepségén az akkor kilencéves Lin Miaoke énekelte a kínai nemzeti himnuszt, a kislányt pedig mindenki a szívébe zárta. 

Csakhogy kiderült, hogy nem az ő hangját lehetett hallani a stadionban, hanem egy hétéves társáét Yang Peiyi-ét. A korábban országos versenyt nyerő kislány azért nem állhatott színpadra az olimpiai megnyitón, mert csúnyán álltak a fogai. 

Nem működött az olimpiai láng

2010-ben Vancouverben a téli olimpiai megnyitó ünnepsége kezdődött kínosan, mivel a hatalmas üst, amelyet négy oszlopnak kellett volna felemelnie az olimpiai lánggal, meghibásodott

Az egyik oszlop nem emelkedett fel, így azt azt meggyújtó sportolónak rögtönöznie kellett, így csak feltartotta a kezében lévő fáklyát. 

olimpiamegnyitó
Fotó: Eurosport

Elégették a galambokat, nem világított az olimpiai szimbólum

1988-ban, Szöulban a megnyitón egy csapat galambot engedtek be a stadionba a béke jelképeként. 

Amikor azonban meggyújtották az üstöt, több galambot is elégettek az élő televíziós közvetítésben, mert azok az üst fölé repültek, és megégtek a lángokban.

A téli olimpiát 2014-ben Szocsiban rendezték meg. Széleskörű találgatások folytak arról, hogy a város teljesen felkészült-e a sporteseményre, és a megnyitóünnepségben történt is egy hatalmas technikai baki. 

A híres olimpiai gyűrűk felemelkedésekor az ötödik gyűrű nem világított, így elég furcsára sikeredett a szimbólum. 

A Mandiner által összegyűjtött bakik sehol nincsenek ahhoz képest, hogy most mennyi botrány van a párizsi olimpián. Óriási botrány bontakozott ki csütörtökön délután Párizsban, ugyanis az algériai Imane Helif, aki a női ökölvívók 66 kilós súlycsoportjában indul, nem is lehetne itt az olimpián, mert korábban kiderült róla, hogy biológiailag férfi.  A fekáliás Szajnában úsztatták a sportolókat, és sok más botrányról is írtunk.

 

 

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!