Eldőlt, hogy mi lesz Pablo Escobar vízilovainak sorsa

Vágólapra másolva!
Új bírósági döntés született Pablo Escobar vízilovainak ügyében. Escobar 1993-as halála után az országba becsempészett vízilovait magukra hagyták a drogbáró birtokán, az állatok pedig túlszaporodtak. Kolumbia most úgy döntött, hogy kilövik az állatokat. A Cundinamarca megyei közigazgatási bíróság három hónapos határidőt szabott a környezetvédelmi minisztériumnak, hogy rendezzék a helyzetet, mert a vízilovak veszélyeztetik a régió ökológiai egyensúlyát.
Vágólapra másolva!

Az Afrikából származó állatokat egykor Escobar telepítette be a kolumbiai Medellín régióba - és azóta valóságos csapássá váltak, a háromtonnás állatok terrorizálják az embereket. Miután a nagyhatalmú drogbárót 1993-ban egy rendőrségi akcióban megölték, a vízilovait szabadon engedték. 

Azóta benépesítettek egy egész területet a Magdalena folyó körül, ahol a hatóságok szerint veszélyeztetik a helyi élővilágot és a folyó mentén élő embereket.

A becslések szerint jelenleg mintegy 166 víziló él ott.

víziló
Képünk illusztráció!
Fotó: Raul ARBOLEDA / AFP

Az akár három tonnát is nyomó állatok sterilizálására vonatkozó terveket nemrégiben elvetették. Az illetékes környezetvédelmi ügynökség kifejtette, hogy a hatalmas csordák felkutatása és befogása bonyolult és időigényes volt, 

a sterilizálás pedig milliókba került volna: a kormánynak eljárásonként körülbelül 9800 dollárt (3,5 millió forintot) kellett volna kifizetnie.

Az állatok Mexikóba, Indiába vagy a Fülöp-szigetekre történő áttelepítésének terveit szintén elvetették. A bíróság most kijelentette, hogy a sterilizálás mellett engedélyt adnak arra, hogy bizonyos egyedeket kilőjenek ellenőrzött körülmények között - számolt be róla a Bild.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a kolumbiai kormány 2009-ben megkísérelte sterilizálni az állatokat, de ezzel leálltak, miután egy szemléletes fotó országos felháborodást keltett. Noha a sterilizálási program hivatalosan továbbra is érvényben van, de 

lényegében hatástalan, mivel az állatok gyorsabban szaporodnak, mint ahogy a hatóságok képesek őket befogni és ivartalanítani.

A Hacienda Napoles körüli terület nagy tavaival, vízi útjaival, hatalmas legelőivel ideális a vízilovak számára, melyeknek ráadásul nincsen természetes ellenségük sem. A lakosságra azonban veszélyt jelenthetnek, mert bár itt még nem támadtak emberre, agresszívvá válhatnak, Afrikában pedig több embert ölnek meg évente, mint bármely más vadon élő faj.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!