Putyin legújabb pusztító fegyvereitől retteghet a Nyugat

Vágólapra másolva!
Úgy tűnik, valóban sikerült kifejlesztenie Moszkvának egy nukleáris meghajtású, nagy – szinte korlátlan – hatótávolságú rakétát A Burevesztnyik egyike azoknak az új hiperszonikus fegyvereknek, amelyek fejlesztéséről Putyin 2018. március 1-jén tett először bejelentést. Mindezek mellett Putyin rettegett fegyverei közé tartozik a Grom E1 és Grom E2 is, valamint a Tobol nevezetű, műholdakat zavaró rendszer is.
Vágólapra másolva!

Megtalálhatták a Vlagyimir Putyin orosz elnök által legyőzhetetlennek nevezett Burevesztnyik nukleáris meghajtású és nukleáris fegyverzettel ellátott cirkálórakéta valószínű telepítési helyét, mégpedig az oroszországi Volodga közelében – állítja két amerikai kutató. A két amerikai kutató a Planet Labs kereskedelmi műholdas cég július 26-án készített felvételei alapján egy nukleárisrobbanófej-tároló létesítmény mellett húzódó építkezést azonosított, erről feltételezik, hogy az új rakéta telepítési helye lehet – írja a Reuters hírügynökség. A létesítmény Moszkvától 475 kilométerre északra található.

Putyin
Sokan rettegnek Putyin csodafegyverétől

Putyin 2018-ban beszélt erről először

A NATO-zsargonban Skyfallnak nevezett szuperfegyverről Putyin 2018-ban beszélt először. Az államfő szerint az új fejlesztés egy „nukleáris robbanófejet hordozó, alacsonyan repülő cirkálórakéta, gyakorlatilag korlátlan hatótávolsággal” és „kiszámíthatatlan repülési pályával” – idézi Putyin szavait a Medúza orosz hírportál.  Burevesztnyik, vagy éppen Skyfall – előbbi az orosz, utóbbi a NATO által adott elnevezése annak az orosz rakétának, amit „repülő Csernobilként” is emlegetnek, nem is ok nélkül. Ez ugyanis egy nukleáris meghajtású, nagy – szinte korlátlan – hatótávolságú rakéta, melyet még 2018-ban jelentett be Vlagyimir Putyin orosz elnök. 2021-ben az amerikai hatóságok már egyedülálló, interkontinentális hatótávolságú fegyverként jellemezték a rakétát, mely állítólag nukleáris robbanófej hordozására is alkalmas.

Hatalmas pusztítóerő

Mindezek mellett az oroszok egyik jelentős fegyvere a Grom–E1 cirkálórakéta és társa, egy „szimpla” siklóbomba, melyek külön-külön is emlékezetes pusztítóerővel rendelkeznek. 

Az oroszországi Harcászati Rakétafegyver-gyártó Üzem (KTRV) először a MAKSZ 2015 moszkvai légiszalon alatt mutatta be a közönségnek két új fejlesztését, a Grom–E1 irányított cirkáló rakétát és a Grom–E2 siklóbombát. 

A fegyvereket úgy tervezték, hogy a rendszerben álló legmodernebb „hazai” repülők többsége képes legyen hordozni és indítani. Mindkét kivitel hátranyilazott szárnyakkal rendelkezik, irányításukról inerciális szerkezet (giroszkóp) és GPS gondoskodik. A Grom–E1 rakétahajtóműve helyére a Grom–E2 esetében további robbanóanyag kerül, így míg az előbbi háromszáz, addig az utóbbi négyszázötven kilogrammnyi pusztító anyagot képes hordozni a gyomrában. A szerkezetek össztömege hatszáz kilogramm körül jár. Ez az adat azért fontos, mert a súly és a sebesség – amely elérheti az óránkénti ezerhatszáz kilométert – okán a célpontban felszabaduló kinetikus energia akkor is tekintélyt parancsoló pusztításra képes, ha esetleg a hordozott gyilkos anyag bármi okból nem robban föl.

Utóbbira volt példa mostanság májusban, amikor egy többemeletes lakóházat kapott telibe egy Grom–E1 – s bár a detonáció elmaradt, de abban az épületben sem fog már többé élni senki.

A Grom–család pontos működési tartományát és egyéb szabatos adatait vélhetően csak a titkosszolgálatok ismerik. Nagyjából azonban annyi tudható, hogy az indítási magasságuk valahol kétszáz és tizenháromezer méter között jár. Persze az is áll, hogy egy siklóbombának az az üdvös, ha minél magasabbról eresztik útjára – így viszont kiszúrhatják a radarok és van idő leszedni.

Tegyük rögvest hozzá: már ha van mivel, mert Ukrajnának jelenleg éppen az a legnagyobb gondja, hogy egyre fogynak az elfogórakétái – a Nyugat pedig szemmel láthatóan nem győzi az orosz tempót követni. S ezen túl ugye ott vannak a költségtényezők is, mely szerint egy-egy, Kijevnek segélyként adott fegyver-, lőszer vagy komplex rendszer darabos ára gyakorta öt-tízszerese annak, amennyit Moszkva költ hasonló célokra – írta a Magyar Hírlap. 

Újabb titkos fegyver

A brit sajtó korábban számolt be arról, hogy Oroszország hadseregének most már van egy „titkos fegyvere”. A titkos fegyver alatt a brit média a legújabb elektronikus hadviselési (EW) létesítményt, a „Tobolt” értette. A jelentések szerint képes zavarni a műholdas jeleket, valamint hamis célpontot létrehozni a radaron. Megfigyelők azt írják, hogy az Orosz Fegyveres Erők egyelőre csak néhány Tobollal rendelkeznek, de az orosz katonai-ipari komplexum erejét tekintve nagyon hamar sok ilyen eszköz lesz. Annál is inkább, mert a Tobol tökéletesen bevált.

Úgy vélik, hogy a Tobol felhasználható:

  • az ellenséges kommunikációs és irányítási rendszerek megzavarására;
  • az ellenséges radarok elvakítására;
  • az olyan műholdkonstellációk semlegesítése, mint a Starlink;
  • egyes szakértők szerint veszélyt jelenthet olyan fontos rendszerekre, mint a GPS és a légiforgalmi rendszerek. Oroszország szerint azonban a Tobol kizárólag védelmi célokat szolgál, és nem jelent veszélyt polgári célpontokra.

Élő közvetítésünket az orosz-ukrán háborúról itt olvashatja.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!