Július 7-e óta készül a 2003/2004-es bajnokságra a DVSC-Valdor nőikézilabda-csapata. Hétfőtől bekapcsolódott a Loki felkészülésébe Szűcs Gabriella és Sütő Mariann, akik a jövő héten már ismét a macedóniai junior világbajnokságra készülő válogatottal edzenek együtt.
Balogh Zoltán, a piros-fehérek trénere ráadásul rajtuk kívül további három fiatal játékosát is kénytelen lesz nélkülözni, Sütő Edina, Sopronyi Anett és Csáki Viktória ugyanis az ifjúsági válogatott edzőtáborába utazik a jövő héten.
A csapat első edzőmérkőzését július 24-én a Derecske ellen vívja, majd augusztus 11-15-e között Lillafüreden edzenek, ahonnan egy hatcsapatos nemzetközi tornára utaznak. A bajnoki főpróbát a tervek szerint a szeptember 2-i, illetve 3-i Zilah elleni hazai összecsapások jelentik majd.