Kitekintésképpen érdemes egy pillantást vetni a 2007-es világbajnokság már biztos résztvevőire, illetve a selejtezőkre. 87 válogatott kezdte meg a küzdelmeket tavaly szeptemberben, hogy ott lehessen a francia stadionokban, ahová összesen két és fél millió szurkolót várnak a rögbihez ideális őszi időben, mintegy másfél hónapon át lebonyolított tornán. A szervezők a 250 közvetítő tévécsatorna révén mintegy négymilliárd nézőt remélnek, amellyel a világ harmadik legnagyobb sporteseménye lenne a rögbi-vb.
A csapatok a már említett besorolások alapján kaptak ellenfelet: Magyarország csoportjából Spanyolország és Horvátország jutott a következő selejtezőkörbe, Andorra Svédországgal pótselejtez, nekünk pedig maradtak az európai erőfelmérők.
Azonban Európából összesen három vagy négy csapat csatlakozhat a kiemelt "Öt Nemzethez" (Anglia, Franciaország, Írország, Skócia, Wales): ketten egyenesen az ötödik (!) selejtezőkör után, egy pedig az úgynevezett vigaszágon, Afrika másodikjával meccselve még egyet. Érdekesség, hogy a Hat Nemzetre átkeresztelt tornán évek óta szereplő Olaszország egyszer azért selejtezni kényszerül: ebben a bizonyos ötödik körben lép pályára majd 2006 októberében.
A világbajnokságon húsz csapat vesz részt, közülük tíz kiemelt, a csoportbeosztást a rögbitörténet során először már előre elkészítették. A dublini sorshúzáson valami fatális véletlen folytán a címvédő Anglia került a legnehezebb csoportba, hiszen a hagyományos öt legjobb csapat közül csak itt találkozik kettő (persze, azért a többi brit-szigeteki alakulat sem lebecsülendő, nem beszélve Óceánia csodáiról).
A-csoport | B-csoport | C-csoport | D-csoport |
Anglia | Ausztrália | Új-Zéland | Franciaország |
Dél-Afrika | Wales | Skócia | Írország |
Szamoa | Fiji | Európa-1. | Amerika-1. |
Amerika 3. helyezettje | Amerika-2. | Európa-2. | Európa-3. |
Vigaszág-2. | Ázsia-1. | Vigaszág-1. | Afrika-1. |
Mézes Csaba