Az elmúlt években a magyar válogatott magabiztos győzelmet is aratott ellenük, de alkalomadtán kellemetlen meglepetésben részesültünk vendégként Zenicában, a bosnyák rögbi fővárosában. A jelentős erőingadozás oka többek szerint az, hogy időnként csatlakoznak a csapathoz meghatározó, külföldi klubokban szereplő játékosok, néha pedig ezek távol maradnak.
Hogy a mostani mérkőzésen mi lesz a helyzet, nem lehet tudni. Mindenesetre érdemes figyelni arra az európai szövetség honlapján napvilágot látott hírre, hogy az ellenünk általában magabiztos győzelmet arató Szerbia-Montenegró csapatával szeptember 10-én egy belgrád-pancevói edzőmérkőzésen 22-22-es döntetlent értek el.
Saját bevallásuk szerint a bosnyákok a valamikori jugoszláv rögbi legerősebbjei voltak, klubcsapataik idelátogató élvonalbeli francia csapatokat is két vállra fektettek, de a polgárháború nyilvánvalóan a rögbisek életét is megviselte, és az ezt követő gazdasági gondok nem kedveznek ennek a sportnak sem. Jelenleg az IRB ranglista 94. helyén állnak a 95 rangsorolt nemzetből (ahol mi az ugyancsak nem túl előkelő 81. helyen vagyunk). Az alacsonyabbra rangsorolt európai válogatottak életét megnehezíti, hogy általában a távoli országokból álló csoportokba kerülnek, és ez költséges utazásokat jelent.
Ettől függetlenül az elmúlt években a bosnyákok szimpatikus szervezettség-növekedésen mentek át, köszönhetően többek között egy fiatal és tehetséges főtitkár, Mirza Kapic munkájának. Jelenleg 750 igazolt játékosról számolnak be, egy osztályban hét klubcsapat játszik. A felnőtteken felül női válogatottjuk és számos korosztályos válogatottjuk is mérkőzik a nemzetközi szintéren.