"A soproniak kerestek meg. Meglepett érdeklődésük, de jól esett, s én igent mondtam. Egy évre írtam alá." - mondta Károlyi. A 30 éves, 184 centis bedobó a napokban szerepelt a válogatottban az Eb-pótselejtezőkön, s a csapat egyik legeredményesebb pontszerzőjének bizonyult.
"Furcsa lesz először pályára lépni a Pécs ellen, habár némiképp segít, hogy az első rangadót Sopronban játsszuk. Remélem, a pécsi közönség csak a jóra, a szépre fog emlékezni, s nem bánik velem majd úgy, mint a barcelonai publikum Figóval" - tette hozzá Károlyi.
A Sopron így most irányítóban az amerikai Teasleyvel és Honti Katával, hátvédben Eördögh Edittel, bedobóban Károlyival és az ukrán Gorbunovával, tovább Horváth Zsuzsával, a centerposztokon pedig Blahuskovával, Cserny Rékával és a szerb Ivana Matoviccsal áll fel, hogy csak a válogatott szintű kosarasokat említsük.
Ch. Gáll András