A magyar csapat még a nyitókörben, szeptember 30-án 34-27-re kikapott az előző kiírásban döntős gárda otthonában. Mivel mindkét együttes megnyerte további három mérkőzését és a zárófordulóban is abszolút esélyesként lép majd pályára, minden bizonnyal az egymás elleni két találkozó alapján dől el az elsőség.
Ha a Veszprém nagyobb különbséggel nyer, mint ahogy múltkor kikapott, akkor kedvezőbb helyzetből várhatja majd a nyolcaddöntővel induló kiesés szakaszt. Ellenkező esetben biztos, hogy egy csoportgyőztessel találkozik a 16 között.
A Pick Szeged sincs könnyű helyzetben, mert a címvédő Ciudad Real csarnokában lép fel. A spanyol elitalakulat szeptember 30-án 25-20-ra nyert a Tisza-parti városban. Akkor a félidőben még a hazaiak vezettek, ám az irányító Andjelkovic sérülése fordulópontnak bizonyult. Óriási bravúr lenne, ha a Szeged megszorítaná az eddig százszázalékos riválist.
Bekapcsolódik a küzdelmekbe a Dunaferr is, amely az EHF-kupában, a 32 között a Madeirát fogadja. A portugál csapat csak jó játékkal ejthető ki. A dunaújvárosiak most azon fáradoznak, hogy mielőbb megérkezzen a hétfőn szerződtetett Tóth József játékengedélye Olaszországból, és az irányító-átlövő már vasárnap pályára léphessen.
A másik EHF-kupás magyar csapat, a PLER-Airport a litván Panevezys ellen egy héttel később kétszer is Budapesten játszik.
A hétvégi program, BL, 5. forduló, A csoport:
MKB Veszprém - Portland San Antonio (spanyol) szombat 16.15
1. Portland San Antonio | 4 | 4 | 0 | 0 | 142 | - | 100 | 8 |
2. MKB Veszprém KC | 4 | 3 | 0 | 1 | 150 | - | 115 | 6 |
3. RK Boszna Szarajevo | 4 | 1 | 0 | 3 | 104 | - | 126 | 2 |
4. Povazska Bystrica | 4 | 0 | 0 | 4 | 110 | - | 165 | 0 |
B csoport:
Ciudad Real (spanyol) - Pick Szeged szombat 16.00
1. BM Ciudad Real | 4 | 4 | 0 | 0 | 135 | - | 108 | 8 |
2. SC Pick Szeged | 4 | 2 | 1 | 1 | 105 | - | 99 | 5 |
3. Kadetten Schaffhausen | 4 | 1 | 1 | 2 | 118 | - | 123 | 3 |
4. Breszt HC Meskov | 4 | 0 | 0 | 4 | 94 | - | 122 | 0 |
EHF-kupa, 32 között, 1. mérkőzés:
Dunaferr - Madeira (portugál) vasárnap 18.00