Szalai Szabolcs Nyíregyházán vált élvonalbeli röplabdázóvá, de a legnagyobb sikereit a Vegyész RC-Kazincbarcika együttesével érte el. Amikor a borsodi klub nehéz anyagi helyzetbe került, szélnek eresztették a sikercsapatot, a 25 éves ütőjátékos Csehország felé vette az irányt, s a VK Ferram Opava gárdájához szerződött.
Egy ideig nem is volt semmi baj, de hamarosan kiderült, hogy a hagyományaira méltán büszke egyesületet anyagi problémák sújtják, Szalai nem kapott fizetést, a lakását nem rendezték be, tehát az alapvető feltételeket sem teljesítették. "Két és fél hónap telt el, amikor elhatároztam, hogy nem várok tovább" - mesélte a kétszeres magyar bajnok.
"A vezetőknek egyetlen normális kifogásuk sem volt velem kapcsolatban, ezért két héttel ezelőtt megszakítottam a kapcsolatot a csehekkel, és hazajöttem. Nagyon rosszul érintett ez a zűrös időszak, leginkább azért, mert közeleg a válogatott olimpiai előselejtezője."
Szalai valószínűleg Ausztriában folytatja pályafutását, de most még nem a klubváltásra, sokkal inkább a nemzeti csapat szombathelyi fellépésére koncentrál. "Nagyon várom már a felkészülési időszak kezdetét, hiszen végre normális edzéseken vehetek részt, Opavában ugyanis a tréningek sem voltak az igaziak" - fejtegette az ütőjátékos. "Néhány nap alatt nem lehet csapatot építeni, mégis bízom benne, hogy a válogatott számára elég lesz ez a néhány napos edzőtábor."
A magyar válogatott kedden kezdi a felkészülést Dunaújvárosban, majd pénteken és szombaton edzőmeccset játszik az Euroliga-bronzérmes Szlovákiával.
A felkészülési program (Dunaújváros):
November 23., péntek
19.00: Magyarország- Szlovákia
November 24., szombat
15.00: Magyarország - Szlovákia
Az olimpiai előselejtező programja (Szombathely):
November 28., szerda
17.30: Dánia - Belgium (B csoport)
20.00: Észtország - Finnország (A csoport)
November 29., csütörtök
17.30: Lengyelország - Dánia (B csoport)
20.00: Magyarország - Észtország (A csoport; TV: Sport1)
November 30., péntek
17.30: Lengyelország - Belgium (B csoport)
20.00: Magyarország - Finnország (A csoport; TV: Sport1)
December 1., szombat
15.30: elődöntő (TV: Sport1)
18.00: elődöntő
December 2., vasárnap
15.00: döntő (TV: Sport1)
A csoportból az első helyezett jut tovább a januári, törökországi selejtezőre.