Vágólapra másolva!
Sorozatban ötödször nyerte meg a Győr a nőikézilabda-Magyar Kupát, miután a hazai környezetben rendezett négyes döntő vasárnapi fináléjában 32-27-re diadalmaskodott a Debrecen felett.

Duna Takarék Magyar Kupa, döntő:
Győri Audi ETO KC - DVSC-Aquaticum 32-27 (14-14)
gól:
Görbicz 11, Spiridon 6, Vérten 5, Mravikova 5, Amorim 3, Kovacsics 1, Tomori 1, illetve Csáki 7, Bognár 5, Uhrakova 3, Sinkarenko 3, Crap 3, Hornyák 2, Szabó 2, Szrnka 1, Kazai 1

Bátran kezdett a Debrecen, az első öt percben vezetett is, ám a folytatásban felvette a meccs ritmusát a címvédő és Vérten révén fordított. Negyedóra elteltével, 10-7-nél időt kértek a vendégek, majd gyorsan egyenlítettek. Aztán lendületből átvették a vezetést is, erre reagálva az állva maradt Audi megpróbálta rendezni sorait. Sikerrel, mert a szünet előtt 14-14-et mutatott az eredményjelző.

A második félidőben sokkal hatékonyabb lett az esélyesebb Győr játéka, el is húzott. A DVSC ebben a szakaszban már nem tudta feltörni a hazaiak védelmét. Amorim, Spiridon és Görbicz sziporkázott és a 46. percben már 27-18 volt az állás.

A hajdúsági együttes azonban nem tört meg, kihasználva azt, hogy a győriek kissé elkényelmesedtek, megkezdte a felzárkózást, sorozatban hatszor talált be (28-25). Öt és fél perccel a vége előtt Konkoly Csaba megelégelte a vérszegény játékot, és időt kért.

Görbicz hűtötte le a kedélyeket, visszaállt a hazai szempontból megnyugtató ötgólos különbség, miközben a vendégek számára vészesen fogyott az idő. Már az összpontosítás sem volt az igazi, így az ETO otthon tartotta a Magyar Kupát.

Mivel ez a két csapat áll élen az NB I-ben, ezért - ha ez marad a sorrend - indulhatnak a BL-ben, míg a most bronzérmes Kiskunhalas - amennyiben vállalja - a KEK résztvevője lehet.

Konkoly Csaba, a győriek vezetőedzője: "Hazai közönség előtt meg kellett nyernünk a Magyar Kupát, bár most nagyon megnehezítette a dolgunkat a Debrecen. Bízom benne, hogy egy hét múlva a Bajnokok Ligája elődöntőjében is sikeresek leszünk, és a bajnokságban sem adjuk alább. Jó lenne idén triplázni, de nagyon nehéz lesz!"

a 3. helyért:
Kiskunhalas-Bravotel - Újbuda 30-28 (18-10)

* * *

A Gyöngyösi Főiskola döntetlent ért el Balatonfüreden a Budapest Bank férfikézilabda liga vasárnapi mérkőzésén.

eredmény, férfi NB I:
Balatonfüred - Gyöngyösi Főiskola 24-24 (13-10)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!