Vágólapra másolva!
Az A csoportba hetven év után visszatérő magyar jégkorong-válogatott Szlovákia ellen vívta első mérkőzését a svájci világbajnokságon. Annak ellenére, hogy a szlovákok a második percben gólt szereztek, Pat Cortina csapata összekapta magát, és a második felvonás elején Holéczy Roger révén egyenlíteni tudott. A középső harmad végén két gyors góllal ismét páholyban érezhették magunkat északi szomszédaink, de a harmadik harmadban jött a csoda: előbb Peterdi Imre szépített, majd Sille Tamás döntetlenre alakította az állást. Már úgy nézett ki, hogy jöhet a hosszabbítás, és egy ponttal biztosan gazdagodik a magyar csapat, de 13 másodperccel a vége előtt Lubomir Bartecko bevette Szuper Levente kapuját, ezzel 4-3-ra nyertek a szlovákok, igaz, ez az eredmény is bőven várakozáson felülinek számít. Folytatás vasárnap Kanada ellen.

jégkorong-világbajnokság, csoportkör, 1. forduló:
A csoport
Magyarország - Szlovákia 3-4 (0-1, 1-2, 2-1)
Zürich-Kloten, 4733 néző
v.: Reiber (svájci), Sindler (cseh), Blumel (cseh), Kicha (ukrán)
gól: Holéczy (22.05, gólpassz: Benk, Kangyal), Peterdi (42.52, Ladányi, Tokaji), Sille (54.04, emberelőnyből, Kovács Cs..), illetve Ruzicka (1.46, Granak, Vydareny), Bartecko (38.13, Marcel Hossa; 59.47, Marcel Hossa, Handzus), Marcel Hossa (39.04, Handzus)
kapusok: Szuper 48 lövés/52 védés, illetve Stana 13/16
kiállítások: 6, illetve 2 perc

Talán nem túlzás azt állítani, hogy a tavalyi, szapporói divízió I-es világbajnokság óta a magyar hokiszurkolók vágták a centit, számolták a napokat, hogy elérkezzen végre a pillanat, amikor Palkovicsék a közvetlen elitben, a földkerekség 16 legjobb csapata között korcsolyáznak ki a jégre.

Akik biztosra akartak menni, azok már nem sokkal a feljutás után elkezdtek szervezkedni, mindenki ott akart lenni a nagy visszatérés alkalmával, hiszen hokisaink 70 év elteltével kerültek be ismét a legelőkelőbb társaságba.

Az egész szezont áthatotta a várakozás, mert a szapporói hősök olyan bravúrt vittek véghez, amely ugyan évek óta a levegőben lógott, mégis csodaszámba ment, hiszen a fedett jégcsarnok idehaza még mindig olyan ritka, mint a színvonalas tévéműsor.

A válogatott szellemi vezérének, ifjabb Ocskay Gábornak tragikus halála az egész magyar sportot megrázta, a legendás 19-es egy hónappal élete legnagyobb élménye előtt szenderült örök álomra. Társai azonban hihetetlen lelkierővel előbb a finneket, majd kétszer a norvégokat is legyőzték, sokadszor bizonyítva, hogy nem létezik lehetetlen számukra.

Hogy a magyar hoki ázsiója mennyire megnőtt, azt jól mutatja, hogy a címvédő oroszok a vébé előtti főpróbát ellenünk tartották, és az 5-1-es vereségért egyáltalán nem kell szégyenkezniük Szuperéknek. A vébé nyitómeccsén pedig az a Szlovákia várt Pat Cortina fiaira, amely szintén más kategóriát képvisel, tele egykori, vagy jelenlegi NHL-es menőkkel, elég csak Hossa, Handzus vagy Nagy nevét említeni.

A helyszínen rengeteg magyar szurkoló gyülekezett, és a két ország közötti feszült politikai helyzet, illetve a tavalyi, dunaszerdahelyi események miatt sokan tartottak attól, hogy balhé lesz a meccset megelőzően, de az [origo] helyszínen lévő munkatársa szerint kisebb kergetőzésen kívül szerencsére nagyobb összetűzés nem volt. A csarnokban nem is választották el egymástól a két tábort, és minimális rendőri biztosítás volt mind a lelátókon, mind kívül.

Első harmad

Nagyon bekezdtek a szlovákok, és 62 másodperc elteltével a Szupert szépen elfektető Nagy már ünnepelt, az csak videózás után dőlt el, hogy gól volt-e. A visszajátszásokból látszott, hogy a cselnél Szuper lábvédőjében elakadt a korong, így maradt a 0-0. Sajnos így sem kellett sokat várni az első szlovák gólra, Ruzicka a kék vonalnál kapta a korongot, a palánktól befelé indulva lerázta Széliget, kicselezte Ondrejcíket, majd a jobb sarokba emelt (0-1).

Óriási sebességben száguldoztak a szlovákok, de azért a mieink is csipkedték magukat, az első magyar lövést Vas Márton jegyezte. Egy szlovák védőnek, Obsutnak a botja is eltört egy lövésnél, ebből indult a magyar kontra, Palkovics passza után Ladányi éles szögből tüzelt, Stana szépen védett. Ahogy az várható volt, a szlovákok nagyon hamar nekiestek a magyar csapatnak, amelynek időbe telt, mire felvette a szokatlan ritmust.

A magyar szurkolótábor szenzációs hangulatot teremtett a csarnokban, talán ez is segített, hogy a gyorsan bekapott gól után magukhoz térjenek a fiúk a sokkból. A 11. percben Nagy nevéhez méltó lövést küldött a jobb felső irányába takarásból, Szuper gyors mozdulattal lekapta a korongot. Ondrejcík révén a magyar csapatból volt az első kiállított, mégis Palkovics indult el nagy szólóra, de a védők sajnos megállították.

Forrás: MTI

Néha a bíróknak kellett szétválasztani a feleket

A kiállítás első perce lepörgött, a második elején viszont felálltak a szlovákok, Smrek azonban nem tudott túljárni Szuper eszén. A kiállítás lejárt, megúsztuk, a szlovákok néha 5 az 5 elllen is felálttak, az egyik ilyen alkalommal Obsut lőtt a kék vonalról, de Szuperről ki sem jött a pakk. Azért a magyar válogatott is eljutott néha az ellenfél kapujáig, Majoross fonákkal célozta meg a rövid sarkot, Stana a helyén volt.

A játékrész hajrájában Handzus vitte be a korongot a magyar harmadba, majd balra tolta Barteckónak, aki a jobb felsőt vette célba, de Szuper vállal védett. Ezzel zárult az első felvonás, amelyben a kezdeti megilletődöttség után nagyon jól megállta helyét a magyar válogatott. A kapuralövési arány azért árulkodó volt: 10-4-re nyerték ezt a műfajt északi szomszédaink.

Második harmad

A második harmad az elsőhöz hasonlóan góllal kezdődött, óriási különbség, hogy magyar góllal! Egy kapu mögül érkező korongot nem tudtak eltakarítani a szlovák védők, Holéczy került így lövőhelyzetbe, és Stana válla fölött zúdította a korongot a bal felsőbe (1-1). Emeltek a fordulatszámon a szlovákok, volt is tumultus Szuper kapuja előtt, de hiába került helyzetbe az ellenfél, magasbot miatt már sípolt a vezetőbíró.

Sajnos Palkovicsot bottal akasztásért kiküldték a bírók, hátrányba kerültünk. Helyzetek voltak, gól nem, visszajöhetett Palkovics. Felbátorodtak a mieink, Jánosi nagy lövését Stana tolta ki. Szuper sem unatkozott persze, nagy védése után még arra is figyelt, hogy a kipattanót felszedje Valabik elől. Ondrejcíket kiküldték, ez volt a harmadik magyar hátrány. A magyar kapust minden helyzetben támadják a szlovákok, a védők védik Szupert, amennyire lehet, és szerencsére kellően fegyelmezettek, nem ütnek oda.

Forrás: MTI

A rengeteg magyar drukker elképesztő hangulatot teremtett

Szuper eksztázisban, két újabb nagy védést jegyezhettünk fel tőle. Gyönyörű magyar támadás végén Kovács tesztelte Stanát, a szlovák kapus magához ölelte a korongot. Stana gyors egymásutánban még két magyar lövést kapott, mindkettőt ártalmatlanná tette. A harmad végén visszavette a vezetést a szlovák csapat, egy lövést követően Svasznek és Handzus esett rá Szuperre, aki a földre került, Bartecko pedig lecsapott a korongra, és a léc alá bombázta (1-2).

Sajnos gyorsan jött a második után a harmadik is, egy nagy kavarodás végén Handzus passzolt középre, Marcel Hossa pedig betuszkolta a korongot valahogy a kapunkba (1-3). Kár volt a hajrában bekapott két gólért, mert álomszerűen alakult addig a második harmad, és jó volt látni, hogy a magyar csapat milyen bátran játszik.

Harmadik harmad

Szlovák lövéssel indult a záró játékrész, Bartecko kísérletezett, Szuper védett. Ezt a harmadot úgy kezdték a mieink, mint a másodikat, megint sikerült gólt ütni: Ladányi pazar passza után egykori újvárosi sortársa, Peterdi emelt fonákkal a rövid felsőbe (2-3).

Ki hitte volna ezt: a magyar válogatott a harmadik harmadban az egyenlítésrt hajtott! Ondrejcík passza után a ziccerben lévő Jánosi ütőjét az utolsó pillanatban lökték meg, kár volt érte. Sokadik Szuper-bravúr: Radivojevic suhintására ért le. Elment a harmad fele, jönnek a szlovákok folyamatosan, de nem nyílhatnak ki, mert egy kontrát bármikor végigvihetnek a mieink, mégha a fáradtság egyre nehezebbé is teszi a lábakat.

Ilyen se volt még: kiállítás a szlovákoknál is, Bartecko mehetett ki két percre, miután a palánkra kent egy magyar játékost. Hihetetlen, megszületett a harmadik gólunk: Fekete lövése Stanáról kijött, Kovács Csaba valahogy visszatette, az érkező Sille pedig közelről bekotorta, 3-3!

Forrás: MTI

Sille (balra) személyében egy felvidéki születésű hokis szerezte a harmadik gólunkat

Szupernek megint sok lett a munkája és a szlovákok továbbra is állandóan odaszúrtak, odaütöttek neki. Továbbra is szédületes volt az iram, Szuper ismét a helyén volt, ezúttal a bal alsónál szedte fel a korongot. Fél perc volt hátra, amikor Smrek tüzelt a kék vonalról, megint Szuper volt a végállomás. Úgy tűnt, összejön a csoda, pörögtek a másodpercek, de 13 másodperccel a vége előtt Handzus visszatette a korongot a kapu mögül, Marcel Hossa még a kapuvasat találta el, de Bartecko már a hálóba emelt (3-4).

Összességében így is csakis dicséret illeti Pat Cortina fiait, akik nagyon megizzasztották a világ közvetlen élvonalába tartozó szlovákokat, és sokadszor bizonyították, micsoda fantasztikus sportemberek. Csak remélni lehet, hogy a végén bekapott gól nem küldi padlóra a válogatott tagjait, akikre a továbbiakban is óriási élményt jelentő meccsek várnak. Vasárnap például Kanada következik.

Pat Cortina szövetségi kapitány: "Bebizonyítottuk, hogy van helyünk az élvonalban, kiváló szlovák csapatot sikerült megszorongatnunk. Sajnálom, hogy nem sikerült kiharcolni a hosszabbítást, de ez az eredmény így is önmagáért beszél."

Énekes Lajos másodedző: "Nagyon nagy dicséret illeti a csapatot, a vártnál jobban kezdtük a világbajnokságot. Komoly ellenállásra kényszeríttettük az ellenfelet."

A 48 lövést hárító, 92,3 százalékkal védő Szuper Levente: "Köszönjük a szurkolók támogatását, sokat jelentettek nekünk. Kár, azért az utolsó gólért, de így sem okoztunk csalódást. Nagyszerű élmény a világbajnokságon játszani, még akkor is, ha a bírók jobban tisztelik az ellenfeleinket. Ez a szép eredmény erőt adhat a folytatásra."

A nyitónap másik esti meccsén, B csoport:
Svájc - Franciaország 1-0 (1-0, 0-0, 0-0)
gól:
Pluss (11.33, ee., Streit)
kapusok: Gerber 14/14, illetve Lhenry 41/42
kiállítások: 14, illetve 18 perc

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!