Vágólapra másolva!
A hazai négygólos győzelem után szombaton Veszprémben lép pályára az Oltchim Valcea nőikézilabda-csapata a Győri Audi ETO ellen a Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján. Petre Cozma, a három éve meggyilkolt Marian Cozma édesapja szerint fia angyalként vigyáz majd a román bajnokra.

Hiába vezetett a 31. percben 18-13-ra, végül hétgólos hátrányból kellett visszakapaszkodnia a Győr nőikézilabda-csapatának a Valcea otthonában. A 35-31-es vereség nem ledolgozhatatlan, azt azonban Karl Erik Böhn vezetőedző is tudja, olyan katasztrofális negyedórát nem produkálhat a csapat, mint Romániában, ahol a második félidő elején becsúszott egy 1-11-es széria.

"A négygólos hátrány megfelelő koncentrációval ledolgozható. Persze nem lehet kihagyni a meccs folyamán, de bízunk benne, hogy ideiglenes otthonunkban, a Veszprém Arénában ötezer szurkolónk tesz is róla, hogy ilyen ne forduljon elő" - jelentette ki Böhn.

A Gazeta Sporturilor megszólaltatta Petre Cozmát, a 2009. február 8-án meggyilkolt egykori veszprémi beállós, Marian Cozma édesapját, aki megvan győződve arról, hogy a helyszín a Valceát segíti majd.

"Sajnos nem utazhatok el Veszprémbe, porckorongsérv miatt járni is alig tudok. Pedig szerettem volna a helyszínen szurkolni, szeretem a csodálatos ottani embereket. Úgy vélem, a fiam angyalként fogja vigyázni a román csapatot, biztos vagyok benne, hogy az Oltchim döntőt játszhat" - idézte a lap Petre Cozmát.

A BL-elődöntő visszavágóinak programja:
Győri Audi ETO KC - Oltchim Valcea (román), szombat 16.00, Veszprém (az első mérkőzésen: 31-35)
Buducnost Podgorica (montenegrói) - Larvik (norvég), vasárnap 19.00, Podgorica (22-20)

A KEK-ben az FTC parádés játékot mutatott be ugyancsak átmeneti otthonában, Dabason, és végül 34-26-tal küldte haza az orosz Dinamo Volgográdot. Amint Elek Gábor vezetőedző elmondta: nem volt reális, hogy ilyen nagy előnyt tudtak szerezni, és intő jel, hogy a vendégek közel tíz perc alatt megfelezték addigi hátrányukat, és éppen ilyenek miatt nem lehet biztosra menni a szombati, kinti visszavágón. Ha a zöld-fehérek túlélik a volgográdi csatát, sorozatban három orosz csapatot ejtenek ki, és marad esélyük megvédeni tavalyi címüket.

A KEK-elődöntő visszavágóinak programja:
Dinamo Volgográd (orosz) - FTC-Rail Cargo Hungaria, szombat 12.00, Volgográd (26-34)
Viborg (dán) - HC Leipzig (német), hétfő 16.50, Viborg (29-30)



Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!