Papp László polgármester a versenyt beharangozó keddi sajtótájékoztatón elmondta, a mérkőzésekre a Nagytemplom előtti Kossuth téren kerül sor.
A World Tour Mastersen 12 csapat indul, Magyarországot két együttes képviseli: a Mohácsi Máté, Ivosev Tamás, Bíró Olivér, Kerpel-Fronius Balázs összeállítású Team Budapest és a Nagy Szabolcs, Koma Dániel, Bihari Máté, Kovács Ádám négyessel felálló Team Debrecen. Az U18-as Európa bajnokságon a fiú és a leányválogatott is pályára lép majd.
Bodnár Péter, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) főtitkára elmondta, hogy a szervezet az utóbbi években kiemelt figyelmet és sok pénzt fordított a 3x3-as szakágra, s ennek az eredménye, hogy vasárnap
a magyar női válogatott veretlenül (5-0) megnyerte a bukaresti Európa-bajnokságot.
A szakág iránti elkötelezettséget mutatja az is, hogy a szövetség a debreceni versenyt csaknem 100 millió forinttal támogatja - tette hozzá az MKOSZ főtitkára, aki bízik benne, hogy a 3x3-as kosárlabda már
a 2020-as olimpia programjába bekerülhet.
Bodnár Péter jelezte, a tavalyi, debreceni U18-as világbajnokság sikerén felbuzdulva a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) hároméves szerződést kötött az MKOSZ-szel hat világesemény megrendezésére, és ezek mindegyikének Debrecen ad majd otthont.
1 óra 27 perctől látható a magyar csapat Eb-döntője:
Papp László polgármester hangsúlyozta, Debrecen igazán előkelő névsorba került, hiszen olyan városok mellett rendezheti meg a World Tour Masters egyik selejtezőjét, mint Mexikóváros, Prága, Peking vagy Rio de Janeiro,
a döntő pedig Abu-Dzabiban lesz.
A tavalyi U18-as világbajnokságon tapasztalt hatalmas érdeklődés miatt idén több néző befogadására alkalmas lelátót építettek a Kossuth téren, és a szerdától vasárnapig tartó ingyenes versenyre mintegy 10 ezer nézőt várnak - fűzte hozzá.
A magyar csapatok közül a Team Debrecen a 4. helyen kiemelt brazil Sao Paulo és az 5. holland Amsterdam ellen mérkőzik a csoportkörben. A Team Budapestnek a második kiemelt Ljubljana és az ukrán Dnipro lesz az ellenfele. Az U18-as Európa-bajnokságon a női válogatott Izraellel és Fehéroroszországgal, a fiúk pedig Törökországgal és Lettországgal vannak azonos csoportban.