Cseh meglepetés, nehezebb lett a magyar kézicsapat helyzete az Eb-n
![Csehország, Dánia, kézilabda Európa-bajnokság](https://cdn.origo.hu/2023/12/pFW47UH55gVz6XTZcqLUG_W_ytWcK5kQHSd-T07lKwU/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QwYzY2ZjIxM2RmNzQ4MzlhYmU4MTE1ZDhhZTE0ZjYx.webp)
A skandináv együttes az első körben magabiztos győzelmet aratott a magyarok felett, a csehek viszont 17 góllal kikaptak a spanyoloktól, ezért
már az is meglepő volt, hogy az első perctől alaposan megszorították az olimpiai bajnokot.
Martin Galia kapusnak sok dolga volt, de remekül védett, a dánoknak pedig öt és fél perccel a vége előtt időt kellett kérniük, mert egy 6-2-es sorozattal az ellenfelük átvette a vezetést (26-25).
A hajrában kettős emberhátrányban játszottak a csehek, mégis biztosítani tudták győzelmüket úgy is, hogy az utolsó másodpercben hétméterest hibáztak.
Mindez azt jelenti, hogy szerdán
a magyar válogatottnak legalább négy góllal kell legyőznie Csehországot a biztos továbbjutáshoz,
hiszen mérkőzése előbb lesz, mint a spanyol-dán rangadó. Utóbbi két együttes már biztosan ott lesz a középdöntőben.
A mezőny legeredményesebb játékosa Ondrej Zdrahala volt nyolc góllal, a Balatonfüred cseh légiósa, Stanislav Kasparek kilenc lövésből ötször volt eredményes.
„Egyetlen percet sem foglalkoztam még a szerdai mérkőzéssel" - mondta Daniel Kubes, a cseh válogatott szakvezetője, amikor a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón az Origo felvetette neki, hogy meglehetősen kényelmes helyzetben várják a sorsdöntő mérkőzést.
Annyi igaz, hogy megteremtettük magunknak a lehetőséget, hogy továbbjussunk a csoportból. Pláne akkor, ha szerdán is képesek leszünk ilyen jól játszani."
A zágrábi C csoportban Macedónia a montenegrói csapat legyőzésével biztosította továbbjutását. A Veszprém macedón balszélsője, Dejan Manaszkov négyszer, az Orosházán kézilabdázó Nikola Markoszki egyszer volt eredményes.
A montenegrói NB I-es légiósok közül Milos Vujovic és Milos Bozovic (Tatabánya) egyaránt három, Nemanja Grbovic (Cegléd) négy gólt szerzett.
Eredmények, csoportkör, 2. forduló:
C csoport, Zágráb:
Macedónia-Montenegró 29-28 (15-16)
Szlovénia-Németország 25-25 (15-10)
Az állás: 1. Macedónia 4 pont, 2. Németország 3, 3. Szlovénia 1, 4. Montenegró 0
D csoport, Varasd (Varazdin):
Csehország-Dánia 28-27 (15-16)
Spanyolország-Magyarország 27-25 (13-12)
Az állás: 1. Spanyolország 4 pont, 2. Dánia 2 (59-53), 3. Csehország 2 (43-59), 4. Magyarország 0
A csoportok első három helyezettjei jutnak a középdöntőbe.