A Sopron Basket ellenfelei a B-csoportban:
Dinamo Kurszk (orosz)
Fenerbahce (török)
Avenida Salamanca (spanyol)
Hatay (török)
Carolo Basket (francia)
A Krakkó (lengyel) - Olimpiakosz (görög) selejtező győztese
A TTT Riga (lett) - Velence (olasz) selejtező győztese
Az előző szezonban a Sopron Basket ugyancsak egy csoportban szerepelt a Kurszk csapatával, a Fenerbahce ellen pedig egy máig feledhetetlen negyeddöntőben jutott tovább a négyes fináléba.
Az idegenbeli meccsek közül utazás szempontjából a Hatay elleni mérkőzés lesz a legrázósabb, mert a szír határ mellett fekvő kisvárosba kell elutazni.
Ide:
A kurszki utazással az előző szezonban alaposan megszenvedett a Sopron, mert a kurszki repülőtér lezárása miatt Moszkvából vonattal kellett menniük.
Elmondható tehát, hogy a magyar bajnok a nehezebb csoportba került, a másik nyolcasból az USK Prága és az olasz Schio is kellemesebb ellenfél lett volna.
Török Zoltán, a Sopron Basket ügyvezetője a következőket nyilatkozta:
Egy ilyen sorsolás után jól jönnek azok a gondolatok, amelyeket április óta ismtélgetek a klubban. A földön kell maradnunk és én már a csoportkör túlélését - akár az Európa Kupa rájátszásába kerülést is - sikerként könyvelném el"
A magyar bajnoki ezüstérmes Szekszárdnak a francia Lille együttese ellen kell selejtezőt játszania. Amennyiben a Szekszárd túljut a Lille csapatán akkor az A-csoportba kerül, amely a következő:
Jekatyerinburg (orosz)
USK Prága (cseh)
Bourges (francia)
Schio (olasz)
Castors Braine (belga)
A Nagyezsda (orosz) - Cukorova (török) selejtező győztese
A Lille (francia) - Szekszárd selejtező győztese.