Montenegró önállóvá válása óta ez volt a két csapat hatodik mérkőzése egymás ellen, a mérleg magyar szempontból immár négy győzelem és két vereség.
Eredmény:
Magyarország-Montenegró 29-25 (15-14)
a magyar válogatott legeredményesebb játékosai: Kazai, Háfra 6-6, Tóth G. 5
Idegesen, kapkodva kezdtek a csapatok, mindkét oldalon több ziccer maradt ki - vagy a kapusok védtek, vagy egy technikai hiba szólt közbe -, a magyar csapat még egy hétméterest is kihagyott. A mieink a hatodik percben szerezték az első góljukat, a hamarabb megnyugvó vendégek pedig szépen lassan elhúztak. Ebben kulcsszerepet játszott Milena Knezevics, aki sorra fülelte le a magyar átadásokat, ezekből pedig sorra lőtték a gólokat a délszlávok. 7-2-es állásnál úgy tűnt, hogy komoly baj is lehet, de Kim Rasmussen időkérése után egyenesbe jött a csapat, a Kiss Évát váltó Bíró Blanka több szép védést is bemutatott, elől pedig a Kazai Anita és Háfra Noémi révén a gólgyártásban is felzárkóztunk, és a szünetre már magyar előnnyel mentek a csapatok.
A második félidő elején többnyire a magyar csapat vezetett, a vendégek csak a félidő közepén tudták néhány támadás erejéig átvenni a vezetést, de az utolsó tíz perc egyértelműen a magyar csapaté volt, amelyik végül magabiztosan nyerte meg a mérkőzést.
A november végén kezdődő franciaországi Európa-bajnokságra készülő magyar válogatott szombaton 15.30-tól Győrben ismét megmérkőzik Montenegró csapatával. Kim Rasmussen szövetségi kapitány együttesének az lesz utolsó hazai edzőmeccse a kontinenstorna előtt.
"Többé-kevésbé azt kaptam, amit vártam – mondta a találkozó után az M4 Sportnak nyilatkozva Kim Rasmussen szövetségi kapitány. – A montenegrói játékosok nagyok, erősek és szeretnek harcolni. A mi tervünk az volt, hogy megnézzük, képesek vagyunk-e nagy tempró kényszeríteni őket. Az ilyen játékba persze több hiba csúszhat, de többnyire azért sikerült azt játszani, amit elterveztünk. Mindenki nagyon jól küzdött, jól védekeztünk a szélen, és támadásban is jók voltak a szélsőink. Elégedett vagyok az újoncokkal is, akiknek tisztában kell lenniük azzal, hogy aki a válogatotthoz jön, annak nem szabad attól félnie, hogy hibázik, hanem meg kell ragadnia a lehetőséget, úgy, ahogy azt ma Kazai tette. Nagyon sok játékost játszathattam, és mindenki hozzá tudott tenni valamit a meccshez. Az ilyen mérkőzések azt jelzik, hogy jó irányba megyünk, kiegyensőlyozottabb a teljesítményük,
és megmutattuk, ha nem vesznek bennünket komolyan, azt meg fogjuk bosszulni.