Szlovénia az első döntős a férfi röplabda-Eb-n
![Horizontal](https://cdn.origo.hu/2023/12/h_UwC_n2zRrnagl2Pye6bbCAcGD9wgTbq1kCRgPMnnQ/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdmYzZmNGU4MDc1NDQ4MDM5ODVlZjA3ZDY3MzJjMWFk.webp)
A két gárda két éve is találkozott az Európa-bajnokságon, akkor a szlovének a nyolc közé jutásért nagy meglepetésre 3-0-ra legyőzték az akkor is világbajnok, házigazda lengyeleket.
A Ljubljanában telt ház, 11 ezer ember előtt rendezett összecsapáson az első szettben sokáig a lengyelek álltak jobban, 20-17 után azonban a házigazda fordított és előnybe került.
A második játszma ellentétes forgatókönyv szerint alakult: végig a szlovénok vezettek, 24-23-nál labdájuk volt a 2-0-s vezetéshez, a lengyelek azonban két remek blokkal és egy ásszal fordítottak.
A harmadik felvonásban is a hazaiak szája íze szerint alakult az eredmény, a többet hibázó lengyelek pedig ezúttal hiába küzdöttek, 99 perc játék után ismét a szlovénoknál volt az előny a magas színvonalú összecsapáson.
A negyedik szett nagy részében a világbajnok vezetett, ám a belga Vital Heynen irányította együttes egyszer sem tudott két pontnál nagyobb előnyt kialakítani. A szlovénok a hajrában, 22-21-nél ragadták magukhoz a kezdeményezést, és első mérkőzéslabdájukat kihasználva döntőbe jutottak, 2015 után másodszor.
A 127 perces találkozó legeredményesebb játékosa a lengyelek kubai származású ütője, Wilfredo Leon Venero volt 22 ponttal, a túloldalon Tine Urnaut 18-ig jutott.
A másik elődöntőt a szerbek és a franciák vívják péntek este Párizsban.
A bronzmérkőzést szombaton, a döntőt vasárnap játsszák ugyancsak a francia fővárosban.
Eredmény, elődöntő:
Szlovénia-Lengyelország 3-1 (23, -24, 22, 23)