Még csak különösebb jelentőséget sem tulajdonítottam annak, hogy a Sopron Basket játékosai január végén szájmaszkot húztak, amikor a gdyniai repülőtérre érkeztek.
Maszkban repülték végig a Gdynia-Amszterdam és az Amszterdam-Bécs utat.
Ez akkor volt, amikor a koronavírus-járvány még nem tört ki Kínából. Ezek a játékosok már akkor is féltek a fertőzéstől. Márpedig félelemben semmit sem lehet tenni – főleg nem magas szinten sportolni. Ezt az érzést akarta a lehető legkisebbre csökkenteni Török Zoltán ügyvezető és a klub azzal, hogy a csapat nem áll ki az olasz Schio elleni utolsó Euroliga-mérkőzésre. Vannak, akik értik ezt, vannak, akik megértik. Akiknek azonban a legjobban érteni kellene, éppen struccot játszanak. Ők a FIBA illetékesei, akik szerda helyett csütörtökre várják a Sopront Ljubljanába.
De a szlovén fővárosban a Sopron Basket nem fog megjelenni. Gondolom, ez úgy lesz, hogy az olaszok, meg a három bíró és a FIBA-ellenőr igen. Utóbbiak körbenéznek, látják, hogy nincs ott az a csapat, amely előre jelezte, hogy nem utazik, a meccset lefújják, majd hazamennek a lányok és a legények. A FIBA meg összeül, hogy döntést hozzon a számára még mindig értelmezhetetlen, pedig nagyon is érthető ügyben.
Lehet szórakozni a Sopron Baskettel, de a FIBA-hozzáállás azért felvet néhány kérdést. Miközben a világon egyre több – a női kosárlabda Euroligánál jelentősebb – sportesemény marad el (kedden például a Koreába tervezett asztalitenisz-világbajnokságot törölték egy mozdulattal), addig
a FIBA mintha nem értené, mi zajlik a világban.
Oké, ez a testület korábban sem éppen a rugalmasságáról volt nevezetes, de azért Genfben most eszükbe juthatna pár dolog az illetékeseknek. Például az, hogyan húzta ki a mocsárból a Sopron Basket és Magyarország 2018 tavaszán ezt a szervezetet, miután fantasztikus sikerrel rendezte meg a női kosárlabda Euroliga Final Fourt. Akkor ugyanis senki sem akart rendezni, csak az az Oroszország, ahol számtalan F4 járt már, és ahová a FIBA sem ment volna szívesen. A háromnapos soproni kosárünnep akkora diadalt aratott, hogy 2019-ben a FIBA már személyesen kérte fel a magyar kisvárost, rendezzen újra. Sopron pedig ezt is vállalta. Azt is megrendezte – tökéletesen.
Félreértés ne essék, e két tény miatt
nem hálát várna a magyar csapat és annak vezetése.
Ostobaság is lenne, mert a sportban sincs hála kategória, ez ma már üzlet a javából. (Mondjuk akkor nem láttam ennyire ugrálni a FIBA illetékesét, amikor 2018 decemberében a Hatay-Sopron meccsen a török rendezők bosszúból eldugták a helyi csarnok WIFI-kódját, hogy az odatévedt egyetlen magyar újságíró ne tudjon dolgozni. Pedig ez is abban a sorozatban történt, amelynek presztízsvédelme most annyira fontos lett Genfben.)
Hálát tehát nem várnánk, megértést igen.
De a FIBA részéről ez kedden addig tartott, hogy a szerdára kiírt meccset átrakták csütörtökre. Pedig a FIBA-székházban ott van a magyar szövetségi főtitkár, Bodnár Péter is, aki – gondolom – világosan elmagyarázta, mi miért történik.
Amikor hétfőn este beszéltem a soproni klub menedzserével, Molnár Balázzsal, a sportvezető világossá tette, hogy nincs az a meccs, nincs az a kupa, nincs az a bajnokság, amely fontosabb lenne az emberi életnél. Akik figyelemmel követik ennek a csapatnak a sorsát, tudják:
az ügyvezető, Török Zoltán 14 hónapja élete legnagyobb harcát vívja.
Az orvosok minden stressztől eltiltották. Ennek a 14 hónapnak volt olyan időszaka, amikor a soproni kosárlabdát 25 éven át építő szakember meccset sem nézhetett, nehogy felizgassa magát, nehogy stressz érje. Ehhez képest vasárnap és hétfőn, két teljes napon át a füléhez ragadt telefonnal intézte ezt az ügyet. Ő már vasárnap szeretett volna pontot tenni az egészre, a FIBA még hétfőn délelőtt sem akart semmilyen komoly lépést tenni az ügyben. Úgy gondolom, ez sem a soproni sportvezetőt minősíti.
Természetesen lehet azt mondani, hogy a Sopron Basketnél egyetlen virológus sem dolgozik, még azt is elő lehet rántani, hogy a lett TTT Riga a hírek szerint elmegy Ljubljanába az olasz Venezia elleni Euroliga-meccsre.
Ez a lettek dolga. Ha ők úgy döntenek, hogy mennek, menjenek.
Azt is sejthetjük, hogy az elmúlt napokban lehettek olyan soproni emberek, akik Észak-Olaszországban járhattak, akik behozhatták a koronavírust, akikben ott lappanghat a fertőzés. Ha ne adj' Isten ez így lenne és mindez kiderül, majd az szerepel a hírekben, hogy egy soproni ember esett a fertőzés áldozatául. Ha ugyanez a Sopron Basket kosarasaival történne meg, nem lenne irgalom, azonnal minden a nyilvánosságra kerülne, név szerint lenne megnevezve a „tettes", aki rászabadította a fertőzést a nyugati kisvárosra.
Ezt is el akarta kerülni a Sopron Basket, annak vezetése és Török Zoltán. Ne higgyük, hogy ezeknek a sportembereknek nem az életük ez a játék. Ha nem az lenne, nem csinálnák ezen a szinten – de semmilyen szinten sem. De – miközben tényleg ez az életük – joggal mondják, hogy nincs az a meccs,
nincs az a kosárlabda, amelybe érdemes lenne belebetegedni, legrosszabb esetben belehalni.
Ők ezt már tudják. Tudjuk mi is. Már csak a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség európai szekciója illetékeseinek ébredésére várunk. De nagyon.
FRISSÍTÉS: Elnapolta döntését a FIBA
A Sopron után a TTT Riga vezetősége is úgy döntött, hogy nem utazik el a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) által a koronavírussal fertőzött Észak-Olaszországból, a szlovén Ljubljanába áthelyezett Euroliga mérkőzésre.
A mai napon a FIBA központjában nem született újabb döntés, de tudomásul vették, hogy sem a Schio-Sopron, sem a Velence-Riga mérkőzések nem kerülnek lejátszásra Szlovéniában. A következmények viszonylatában a döntést egy későbbi időpontra halasztották.