Vágólapra másolva!
A magyar bajnok Ferencváros megrendezné a jégkorong Kontinentális Kupa egyik csoportkörét a következő szezonban.

A klub honlapja szerint az egyesület vezetői már beadták pályázatukat a nemzetközi szövetséghez (IIHF), hogy a sorozat második vagy harmadik csoportkörében házigazdái lehessenek az egyik négyes küzdelmeinek, attól függően, hogy az idei lebonyolítás és rangsor szerint melyik körben csatlakozik majd a gárda a mezőnyhöz.

"Az elmúlt két évben is felmerült egy esetleges rendezési pályázat ötlete, ám mivel Pesterzsébeten szerepeltünk, rengeteg pluszköltséggel és szervezéssel járt volna.

– idézi a honlap Hudák Gábor szakmai igazgatót.

"Mivel a nemzetközi szövetség támogatja a rendező csapatokat, így megspékelve az esetleges jegybevételekkel – reméljük, őszre már minden sporteseményen stabilan jelen lehetnek a szurkolók – anyagilag sem járnánk rosszul, ki tudnánk hozni egy nulla közeli mérleget" – tette hozzá a klubvezető.

A Ferencváros 2019 őszén 19 év után tért vissza a nemzetközi színtérre, és a sorozat második csoportkörében a dél-tiroli Rittenben történelmi bravúrt elérve megnyerte négyes csoportját, ezzel bejutott a legjobb nyolc közé, majd novemberben a dániai Vojensben - bár a dán, a brit és a francia résztvevő mögött csoportja negyedik helyén végzett - legyőzte a későbbi döntős, korábbi bajnok Nottingham Pantherst.

A Ferencváros 2020/21-ben is jogot szerzett és nevezett is Kontinentális Kupába, ám a világjárvány miatt a nemzetközi szövetség végül úgy döntött, törli a teljes sorozatot.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!