Magyar szakembereknek tartott előadást egy NBA-bajnokcsapat edzője
![kosárlabda, Nick Nurse, Toront Raptors](https://cdn.origo.hu/2023/12/J7lK9wdcm48aNik_HzGOV5GiY552JxMlMFC_cEwXYLA/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ViY2I1NmEwOGU2NzRkNWM4MDJmMjczNzg1NWY1MTY0.webp)
A Nemzeti Kosárlabda Akadémia az infrastruktúrát tekintve csúcskategóriás intézmény, ez pedig egy top esemény, foglalta össze röviden Rátgéber László, a II. Nemzetközi Kosárlabda Konferencia ötletgazdája és megvalósítója.
„A célunk az, hogy aki eljön erre a konferenciára, azt mondhassa, jobb és több lett, mint amilyen tegnap volt" – tette hozzá a korábbi pécsi edző, aki annak idején kilenc bajnoki címig vezette a helyi kosaraslányokat.
A II. Nemzetközi Kosárlabda Konferencia megnyitóján előbb Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége elnöke tartott beszédet, majd Sáfár Sándor, a Nemzeti Sportügynökség utánpótlásért felelős projektigazgatója szólt a jelenlévőkhöz. Utóbbi elmondta, a hazai edzők számára talán soha vissza nem térő alkalmat jelent ez, amelyen rendkívül magas színvonalú előadásokat hallgathatnak meg az NBA-bajnok Nick Nurse-től, valamint a többi nemzetközi szaktekintélytől.
"A sport lehetőségei az utóbbi tíz-tizenkét évben exponenciálisan növekednek Magyarországon, ezzel párhuzamosan viszont a szakma tudásbázisát is építenünk kell" – fogalmazott meg egy nagyon fontos gondolatot Sáfár Sándor.
Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, pont ilyen topkategóriás eseményekre van szükség, mint a pécsi konferencia. Kevés magyar szakember gondolta volna, hogy egyszer lesz lehetősége testközelből hallgatni egy NBA-bajnok edzőt. A 2018/2019-es szezonban a Toronto Raptors csapatával bajnok, 2020-ban pedig az Év edzőjének megválasztott Nick Nurse óriási név a szakmában, aki nem csak azzal vívta ki a pécsi hallgatóság elismerését és vastapsát, hogy minden a kisujjában van, hanem bizonyította, hogy ilyen szinten is lehet szerénynek és közvetlennek maradni.
A szombati programban kilenc előadás, majd a végén egy interaktív beszélgetés szerepelt, vasárnap pedig újra csak kora reggeltől késő délutánig tart majd a II. Nemzetközi Kosárlabda Konferencia.