Vágólapra másolva!

Hingis esete az államügyésszel

Frank Abrams, a nőitenisz-világranglistát vezető Martina Hingis zaklatásáért kétévi börtönbüntetésre ítélt Dubravko Rajcevic védőügyvédje megkísérli elérni a perújrafelvételt védence ügyében. Ebből a célból azt próbálja bizonyítani, hogy a vádat képviselő helyettes államügyész, Christopher Calkin és Hingis szerelmi kapcsolata etikátlan volt, s emiatt meg kell semmisíteni az ítéletet.

Fotó: Reuters
Hingisnek mostanság a játékra sem ártana figyelni, jó rég nem nyert nagy tornát

Hingis az ítélethirdetés másnapján meghívta tampai (Florida állam) otthonába Calkint, s ott a fiatalok egymáséi is lettek. (A perújrafelvételi kérelem fogalmazása szerint: kapcsolatuk fizikai síkra terelődött.) Ezt Hingis sem tagadja, ám azt állítja, minden az ügy befejezése után kezdődött, korábban nem volt közük egymáshoz, ergo az etikai összeférhetetlenség sem állhat fent.

Abrams viszont beszerezte a telefontársaságtól Hingis és Calkin telefonbeszélgetéseinek listáját a kérdéses időpontban, s ezek tanúsága szerint már a tárgyalás közben is többórás beszélgetéseket folytattak egymással. Calkin váltig állítja, kizárólag jogi problémákról volt szó, mindez azonban az utólagos történtek fényében kevéssé hihető.

Ami Rajcevicet illeti: a horvát férfi korábban virágcsokrokkal, szerelmes levelekkel - személyesen is - zaklatta a 20 éves teniszcsillagot zürichi - másik - otthonában, de mindannyiszor kosarat kapott. Mígnem Miamiban, az Ericsson Openen olyan szinten molesztálta Hingist, hogy a rendőrségnek le kellett tartóztatnia a zaklatott lelkiállapotú férfiút. Ezt követően ítélték két év börtönre, jórészt Calkin hatékony ügyészi munkájának köszönhetően.

Ch. Gáll András

Ajánlat:

Hingis - Princess of the WTA

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!