Vágólapra másolva!
Ausztrália nemzeti ünnepén kapott ki Alicia Molik a melbourne-i tenisz Grand Slam-torna negyeddöntőjében, a hazaiak reménysége nagy csatában az első kiemelt amerikai Lindsay Davenporttól kapott ki. A másik mérkőzésen a francia Nathalie Dechy meglepetésre továbbmenetelt, ezúttal a svájci Patty Schnydert verte. A férfiaknál Roddick és Hewitt lépett a legjobb négy közé. A junior lányoknál Szávay Ágnes sikerrel vette a második kört mind egyéniben, mind párosban.

Nem sikerült teljessé tenni Ausztrália nemzeti ünnepét Alicia Moliknak, aki melbourne-i nyílt teniszbajnokság negyeddöntőjében hatalmas csatában, döntő szett 9-7-tel kapott ki az első helyen kiemelt amerikai Lindsay Davenporttól.

Január 26-át az ötödik kontinensen Australia Day néven ünneplik, ez az ország legnagyobb ünnepe. Ezt szerette volna Molik megünnepelni egy újabb sikerrel, ám Venus Williams legyőzése után a másik amerikai klasszis már túl erősnek bizonyult számára.

Az első szettet Davenport, a másodikat Molik nyerte 6:4-re, majd jött a harmadik, mindent eldöntő játszma, immáron a tie-break lehetősége nélkül. Először 5:4-nél tűnt úgy, eldőlhet az összecsapás, ekkor Davenport két mérkőzés labdához is jutott, de a hazai pálya előnyét élvező ausztrál jól küdött, s végül a hatodik breaklabdát megcsinálva ismét egyenlített.

A fordulat 7-7 után következett be, amikor Davenport elnyerte ellenfele adogatójátékát, majd miután saját szervájánál 15-40-ről talpra állt, egy remek fonákröptével befejezte az összecsapást.

Daverport elődöntőbeli ellenfele meglepetésre a 19. kiemelt francia Nathalie Dechy lesz, aki az orosz Miszkina után ezúttal a svájci Patty Schnydert verte nagy csatában 5:7, 6:1, 7:5-re. A két játékos utoljára októberben a filderstadti tornán meccselt egymással, akkor az amerikai teniszező 6:1, 6:0-ra győzött.

A junioroknál kétszer is pályára lépett Szávay Ágnes, aki előbb egyéniben 6:0, 5:7, 6:4-re verte a cseh Nikola Frankovát, majd a vesztes cseh lánnyal párban az ausztrál Healy, Price kettőst ütötték ki (6:0, 6:2).

A férfiak első keddi negyedöntőjéből az amerikai Andy Roddick lépett tovább, aki az első két szett megnyerése után a harmadikban is vezetett már 4:1-re, amikor ellenfele, az orosz Nyikolaj Davigyenko a 35 Celsius-fokos hőségben, légzési problémák miatt feladta a mérkőzést.

A másik mérkőzés gigászi csatát hozott, Hewitt és Nalbandian több mint négy órán keresztül kergették a labdát. Az első két játszmát viszonylag simán hozta a néhány pontnál a hazai pálya előnyét élvező Hewitt, majd Nalbandian összekapta magát, és csak négy játékot engedett az ausztrálnak, azaz jöhetett a döntő szett. 8-8-ig nem sikerült elvenni a másik adogatását, aztán Hewitt brékelt, majd hozta a sajátját, így jöhetett a védjeggyé vált "Come on" kiáltás, és az ünneplés.

eredmények
nők, egyéni, negyeddöntő
Davenport (amerikai, 1.) - Molik (ausztrál, 10.) 6:4, 4:6, 9:7
Dechy (francia, 19.) - Schnyder (svájci, 12.) 5:7, 6:1, 7:5

nők, páros, elődöntők:
Kuznyecova, Molik (orosz, ausztrál, 6.) - Miszkina, Zvonarjova (orosz, 7.) 6:2, 6:3
Davenport, Morariu (amerikai, 15.) - G. Navratilova, Pastikova (cseh) 3:6, 6:2, 6:3

férfiak, egyéni, negyeddöntő
Roddick (amerikai, 2.) - Davigyenko (orosz, 26.) 6:3, 7:5. 4:1-nél Davigyenko visszalépett
Hewitt (ausztrál, 3.) - Nalbandian (argentin, 9.) 6:3, 6:2, 1:6, 3:6, 10:8

lányok, egyéni, 2. forduló
Szávay (magyar, 12.) - Frankova (cseh) 6:0, 5:7, 6:4

lányok, páros, 2. forduló
Szávay, Frankova (magyar, cseh, 6.) - Healy, Price (ausztrál) 6:0, 6:2.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!