A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) moszkvai ülésén arról döntött, hogy a következő idényben megújul a Grand Prix-sorozat, amelyhez - World Athletics Tour néven - az eddigi 34 helyett mindössze 24 viadal tartozik majd.

Azonnali hatállyal ismét versenyezhet Torri Edwards, az amerikaiak klasszis sprintere, az IAAF moszkvai ülésén ugyanis lerövidítette a doppingoláson ért versenyző eredetileg jövő júliusig tartó eltiltását.

A szervezet antidopping-bizottsága megállapította: Edwards csak egy enyhe teljesítményfokozót használt, s mivel az említett niketamid nevű szer január elsejétől a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) listáján is azon szerek közé tartozik majd, amelyek különböző gyógykészítményekben gyakran fellelhetők, s így szervezetbe kerülésük szinte ellenőrizhetetlen, a tengerentúli futónak sem kell tovább bűnhődnie.

Edwards a 2003-as párizsi világbajnokságon - miután az eredetileg győztes, szintén amerikai Kelli White-ot doppingoláson érték és megfosztották első helyétől - női 100 m-en aranyérmet szerzett, majd tavaly áprilisban maga is megbukott az ellenőrzésen, s így nem indulhatott az athéni olimpián.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!