Vágólapra másolva!
Legjobb magyarként Vörös Zsuzsanna a hetedik helyen végzett az olaszországi Montepulcianóban zajló öttusa Európa-bajnokság hagyományos versenyében, a győzelmet az orosz Alekszandra Szadovnyikova szerezte meg. Csapatban is orosz siker született, a Vörös, Füri, Szatmári összeállítású csapat hatodikként zárt.

Az olimpiai bajnok, háromszoros egyéni világelső Vörös a rendkívül jónak számító 190 körös lövészetével megalapozta a napot, az ugyancsak remek, 972 pontos vívása pedig, úgy tűnt, már a végső sikerét vetíti előre.

Mivel úszásban a legjobbak közé tartozik - ezúttal negyedik lett -, a lovagláson múlt, hogy potenciális aranyesélyesként vághat-e neki a futásnak. A következő tusa azonban nem sikerült neki, csupán 968 pontot gyűjtött, ezzel egyrészt visszacsúszott a harmadik helyre, másrészt elszállt az esélye a győzelemre.

A 3000 méteres futás során aztán kiderült, hogy ezúttal nincs olyan erőállapotban, hogy akárcsak a dobogóra is felálljon. Vörös egyéniben tavaly megnyerte a világbajnokságot, majd diadalmaskodott az olimpián is, az Eb-n viszont csak váltóban indult.

A remek kezdés utáni visszaesésének egyik oka lehet, hogy négy hete, a bonni német nyílt bajnokságon bukott a lovával, kisebb agyrázkódást szenvedett, s időbe telt, míg összeszedte magát. Máthé végig a középmezőnyben állt, míg Füri és Szatmári az első két számban komoly hátrányt szedett össze a többiekkel szemben, ami aztán a csapatversenyre is kihatással volt.

Eredmények:
hagyományos egyéni verseny, nők:
1. Alekszandra Szadovnyikova (Oroszország) 5636 pont
2. Kim Raisner (Németország) 5544
3. Edita Maloszyc (Lengyelország) 5536
...7. Vörös Zsuzsanna 5460 (lövészet: 190 kör/1216 pont, vívás: 972 pont, úszás: 2:12.0 perc/1336 pont, lovaglás: 968 pont, futás: 11:28.99 perc/968 pont)
...17. Máthé Vivien 5200 (179/1084, 804, 2:12.63/1332, 1000, 11:25.70/980)
...26. Füri Csilla 4992 (147/700, 776, 2:12.61/1332, 1172, 11:17.38/1012)
...29. Szatmári Adrienn 4972 (164/904, 804, 2:11.79/1340, 948, 11:26.59/976)

hagyományos csapatverseny, nők:
1. Oroszország (Alekszandra Szadovnyikova, Tatjana Muratova, Jevdokija Grecsisnyikova) 16476 pont
2. Lengyelország (Edita Maloszyc, Paulina Boenisz, Sylwia, Czwojdzinska) 16196
3. Fehéroroszország (Hanna Arhipenka, Anasztaszija Szamuszevics, Tatjana Mazurkevics) 15636
...6. Magyarország (Vörös Zsuzsanna, Füri Csilla, Szatmári Adrienn) 15424

Pénteken a férfiak váltóviadalát rendezik. A magyar csapatban Balogh Gábor, Kállai Ákos és Fülep Sándor versenyez.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!