A legutóbbi 2003-as, Gainesvillben rendezett világbajnokságon 65 ország képviseltette magát, ahol a mieink 10 arany 1 ezüst és 3 bronzéremmel zárták a viadalt. Az akkori bajnokok közül sokan most is rajthoz állnak, ám minden egységünkben történtek változások, mivel sok tehetséges fiatal is lehetőséget kapott a bizonyításra.
A mostani világversenyen szinte az összes olimpiai címvédő jelen lesz, köztük a magyar női mezőny két legkiemelkedőbb tagja Kovács Katalin és Janics Natasa, akik ezen az eseményen is megkísérlik mindhárom páros verseny, a K-2 200, 500 és 1000 méteres szám bajnoki címének a megszerzését.
A női mezőny más kiválóságai is megjelennek: itt lesz például a kajak-kenu sport nagyasszonya, a nyolcszoros olimpiai aranyérmes és négyszeres ezüstérmes, huszonhétszeres világbajnok Birgit Fischer is a német női K-4 tagjaként, csakúgy, mint a kanadai Adam van Koeverden, a férfi K-1 olimpiai bajnoka, kinek 1000 méteres előfutamával indul majd az idei viadal csütörtökön.
Angyal Zoltán szövetségi kapitány bízik a magyar csapat sikeres szereplésében és 6-8 aranyérmet vár versenyzőitől, elsősorban a Kovács, Janics párostól, valamint a női kajak és a férfi kenu négyes egységektől. Rajtuk kívül természetesen minden számban szoríthatunk majd magyar versenyzőnek, például az ötszörös világ- és kétszeres olimpiai bajnok Vereckei Ákosnak, aki K-1 500 méter mellett a kétszeres ötkarikás győztes férfi négyes tagjaként is vízre száll majd Kammerer Zoltánnal, Storcz Botonddal és Horváth Gáborral.
Az időjárás szerencsére kedvezőnek mutatkozik, hiszen a Közép-Európa szerte tomboló viharok és árvíz nem volt hatással a Zágráb melletti versenypályára, ezért a világbajnokság lebonyolítása zavartalan lesz, mely csütörtökön az 1000 méteres és az 500 méteres selejtezőkkel kezdődik, ahol a számok többségében a pénteki középfutamokba lehet kvalifikációt szerezni. Szombaton az 1000 méteres döntőkre és a 200 méteres elő- és középfutamokra kerül majd sor, míg az 500 és 200 méteres finálék vasárnap zajlanak a horvát fővárosban.