A Polish Boxing Promotion magyar nagyváltósúlyú bunyósa 2007-ben már harmadszor húz kesztyűt a WBF (Boksz-világalapítvány) világbajnoki övéért, korábban a grúz Koba Karkasadzét a nyolcadik, az argentin Ignácio Lucero Fragát pedig az első menetben intézte el.
A karrierje harmadik címmeccsét vívó (eddig egy-egy győzelem és vereség a mérlege) Portmannel vélhetően nem lesz ilyen könnyű dolga, az angolt csak három öklözőnek sikerült megrendítenie.
A legutóbbi négy meccsét pontozással megnyerő kihívót Matolcsi edző-menedzsere, Veres László ráadásul testközelből is ismerheti, hiszen Portman korábban kesztyűzött egykori tanítványával, a már visszavonult Kótai Mihállyal is.
"Trükkös kis bokszoló, akiben megvan minden, ami a brit bokszolókat jellemzi. Szívós, hajtós, kemény srác" - jellemezte Portmant Veres László.