Wöller Gergő magabiztos győzelemmel kezdett az izraeli Yuri Poliack ellen. A TFSE-Vasas birkózója az első menetet 4-0-ra, a másodikat pedig 5-0-ra nyerte meg. A folytatásban a japán Jonemicu Tacuhiro következett, a nyolc közé jutásért zajló mérkőzés nem indult jól, az első menetben ugyanis a japán birkózó szerezte az egyetlen pontot. A pihenő után a második két percben Wöller nem tudott újítani, ismét pont nélkül maradt, míg Jonemicu két pontot hozott össze, ezzel pedig véget is ért a meccs.
A 96 kg-ban szereplő fiatal Ligeti Dániel az amerikai Jake Varnerrel csapott össze. A mérkőzés magyar szempontból jól kezdődött, hiszen a Haladás sportolója az első menetet 2-1-re megnyerte, a másodikban azonban 2-0-lal alulmaradt. A mindent eldöntő két percben csupán egy pont született, azt a tengerentúli szerezte.
Miután Tacuhiro az orosz Raszul Gyukajevtől kikapott a legjobb nyolc között, Varner pedig az iráni Szaid Abrahimitől szenvedett vereséget a versenynek ugyanebben a szakaszában, a két magyar a vigaszágon sem jutott tovább, s helyezetlenül zárt.
Eredmények, férfi szabadfogás, 55 kg:
1. Jang Kjong Il (Koreai NDK)
2. Sezer Akgül (Törökország)
3. Rizvan Gadzijev (Fehéroroszország) és Viktor Lebegyev (Oroszország)
A döntőben:
Jang Kjong Il - Sezer Akgül 3-1
66 kg:
1. Mehdi Taghavi Karmani (Irán)
2. Raszul Dzsukajev (Oroszország)
3. Leonyid Szpiridonov (Kazahsztán) és Jonemicu Tacuhiro (Japán)
A döntőben:
Karmani - Dzsukajev 3-0
Wöller Gergő helyezetlenül zárt.
96 kg:
1. Hadzsimurat Gacalov (Oroszország)
2. Hetag Gazjumov (Azerbajdzsán)
3. Serhat Balci (Törökország) és Georgi Gogselidze (Grúzia)
A döntőben:
Gacalov - Gazjumov 3-1
Ligeti Dániel helyezetlenül zárt.
Kedden a 60 kg, a 84 (Veréb István) és a 120 kg-osok (Nunajev Juszup) versenyét rendezik.