Vágólapra másolva!
A következő idényben a Bajnokok Ligája-győztes Borussia Düsseldorfban folytatja pályafutását Jakab János, a magyar válogatott asztaliteniszezője.

A német klub kedden jelentette be a 2004-ben junior Európa-bajnok, 23 éves magyar sportoló szerződtetését, aki egyéves megállapodást kötött az egyesülettel.

"A szponzorom segítségével sikerült megkaparintani ezt a lehetőséget" - árulta el az MTI érdeklődésére Jakab. "A Butterfly képviselőjének közbenjárása után ajánlott szerződést a Düsseldorf, ami számomra hatalmas jelentőséggel bír. Az előrelépéshez, a fejlődéshez ugyanis nagyon fontos, hogy olyan játékosokkal edzhessek mindennap, akik jobbak nálam."

Jakab hozzátette, hogy az együttes kétszeres világbajnok, olimpiai ezüstérmes tagja, Timo Boll csak a legfontosabb mérkőzéseken játszik majd, a Borussiának éppen ezért szüksége volt egy fiatal csapattagra, aki mindig bevethető.

"Vasárnap már elutazom Düsseldorfba egy rövid edzőtáborozásra, a továbbiakról pedig majd ott a helyszínen beszélünk a vezetőkkel" - mondta.

Timo Bolltól tényleg sokat lehet tanulni:


A világranglista 81. helyezettje a szezon végén visszavonuló holland Trinko Keen helyére érkezik a német rekordbajnokhoz, s Boll, valamint Patrick Baum és Christian Süss mögött a Borussia negyedik számú versenyzője lesz.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!