A korábbi négyszeres dubaji győztes szerb mindjárt az első alkalommal elvette riválisa adogatását, amit magabiztosan őrzött, és végül harmadik szettlabdáját egy ásszal értékesítve 36 perc alatt megnyerte az első szettet.
A második játszmában Federer - aki eddig ötször nyert az Egyesült Arab Emírségekben - 3-2-es vezetésénél a találkozón először elvette Djokovic adogatását, ezután pedig rendkívül magabiztosan hozta a sajátjait és egy óra nyolc perc játék után egyenlített. A játszma felénél volt egy esőszünet is, ám a dubajban szokatlan jelenség mindössze három percet tartott.
A mindent eldöntő harmadik játszmát Djokovic sok hibával kezdte, ezt pedig a bázeli sztár ki is használta, és azonnal elvette ellenfele adogatását, 3-1-es vezetésénél pedig megismételte ezt. Federer 5-2-nél a mérkőzésért adogathatott, Djokovicnak két bréklabdája volt, de nem élt velük, így a svájci 1 óra 46 perc alatt nyert.
Federer - aki ezzel 17-15-re módosította a belgrádi elleni mérlegét - a tavaly is finalista Tomas Berdych ellen lép pályára a döntőben. Federer eddig 17-ből 11-szer elverte Berdychet, aki viszont megnyerte a legutóbbi két meccsüket.
Dubaj, elődöntő:
Federer (svájci, 4.)-Djokovic (szerb, 1.) 3:6, 6:3, 6:2
Berdych (cseh, 3.)-Kohlschreiber (német, 7.) 7:5, 7:5