Vágólapra másolva!
Sandra Bullock és Heidi Klum is odavolt érte, Magyarországon azonban csak ámult-bámult, hogy buborékos vizet isznak, és Bob Marley-ra buliznak. Usain Bolt A szélnél is sebesebben című, magyarul most megjelent önéletrajzi könyvében mesél arról, hogy bármilyen nőt megkaphatott magának, vall a doppingról és arról is, hogy kipróbálta a kábítószert. Sokszor lógott edzésről a bulizás miatt, de a tehetsége mindig kihúzta a csávából a 100 és 200 méteres síkfutás világcsúcstartóját. Ha visszavonul, a Premier League-ben szeretne focizni. Hogyan lett Usain Bolt a világ leggyorsabb embere?
Bolt önéletrajzi könyvéből kiderül, hogyan lett a világ leggyorsabb embere Forrás: AFP/Michal Cizek

A tisztelet mindenekelőtt

Szerinte a sok munka és a tehetség mellett ennek köszönhet, amit elért a pályafutása során: azt, hogy a földkerekség leggyorsabb embere, megtanulta tisztelni az embereket, egyszersmind az ellenfeleit is.

Pedig gyerekkorában krikettjátékos akart lenni, ügyesen is mozgott, de gyorsasága hamar feltűnt testnevelő tanárának, aki egyszer megkérdezte tőle, nem akar-e elindulni 100 méteres síkfutásban a következő iskolai sportnapon. ”Lehet” - jött a válasz, és ezzel elkezdődött minden idők egyik legfantasztikusabb sportkarrierje.

Krikettjátékos akart lenni, de az apja lebeszélte Forrás: A szélnél is sebesebben

Pedig nem ő volt az iskolában a leggyorsabb. Társaival gyakran futott versenyt az utcán és az iskolaudvaron, és egy bizonyos Ricardo Geddes mindig megelőzte őt. A tanárja ekkor így szólt Bolthoz: "Fiam, ha az iskolai sportnapon megvered Ricardót, hozatok neked ebédet, fűszeres csirkét, sült édesburgonyát, rizst és borsót."

A magad ura lehetsz

De még ekkor is krikettezni akart, 11 éves volt, amikor a tanárai megtiltották, hogy krikettedzésre járjon, inkább futóedzésre küldték. Hazament, és sírva elpanaszolta az apjának, aki így felelt: "Bolt, a krikett csapatsport. Lehetsz te a világ legjobb játékosa, ha az edzőnek megvan a saját kedvence, még ki is maradhatsz a csapatból. Az atlétikában a magad ura vagy."

Itt nőtt fel a kis Bolt Forrás: A szélnél is sebesebben

A 200 és a 400 métert választotta, és sorra nyerte az iskolai versenyeket, viszont messze nem edzett annyit, mint a társai. Lusta volt, főleg a hosszabb távot nem szerette, ám tehetsége, elképesztő fizikai adottságai miatt így is simán vert mindenkit. Először Barbadoson futott külföldön, majd Magyarországra, a debreceni ifjúsági atlétikai-világbajnokságra is kvalifikálta magát, ez volt a második külföldi versenye.

Magyarország? Bubis víz? Az meg micsoda?

Bolt ekkor döbbent rá először, hogy komoly atléta válhat belőle, de a magyarországi út más szempontból is új távlatokat nyitott előtte.

Bolt ekkor 14 éves volt, a 17 éven aluliak kategóriájában indult Magyarországon, és nem volt sikersztori a szereplése: a legerősebb számában, 200 méteren sem jutott döntőbe. Ahogy ő fogalmazott, Debrecen apró megtorpanás volt, utána hamarosan javulni kezdtek az időeredményei.

Bolt debreceni futása 4.22-nél látható, az előfutamot megnyerte, utána viszont kiesett:

Magas fekete, felemás cipőben

Egy évvel később, 15 évesen hazai pályán, Kingstonban, a 18-19 évesek között indult a junior világbajnokságon. A stadion tele volt jamaicai szurkolókkal, ő pedig annyira be volt rezelve, hogy egy percig próbálta felvenni a jobb lábára a balos futócipőt, mire rájött a hibára. Ahogy általában, rosszul rajtolt, mégis megnyerte a 200 métert.

Egyre népszerűbb lett, elleste az idősebb fiúktól, hogy hogyan legyen egyszerre két barátnője (az volt a trükk, hogy két külön iskolából válasszon), és ekkor szívta el élete első, és állítása szerint egyben utolsó marihuánás cigijét is.

15 évesen hazai közönség előtt lett junior világbajnok:

Inkább supermariózott és mortalkombatozott

Ekkor már utálta a 400 métert. Még mindig inkább a tehetségében bízott, nem dolgozott annyit, mint versenytársai. Inkább videojátékozott, a Super Mario és a Mortal Kombat volt a kedvence. A 2003-as ifjúsági világbajnokságon akart utoljára 400-at futni, az előfutam után eljátszotta, hogy megsérült, hogy ne kelljen a döntőben is futnia, de az edzője átlátott rajta, és közölte vele, hogy ha nem futja le a 400-at, akkor a 200-tól is visszalépnek. A 200-at végül ifjúsági világcsúccsal nyerte meg. 16 évesen olyan időket futott, mint Michael Johnson 20 évesen.

Megvolt a lehetősége arra, hogy Amerikába menjen egyetemre, de sok rosszat hallott arról, ahogyan ott az atlétákkal bánnak, kizsigerelik őket. Bolt pedig egyrészt nem akart olyan katonásan edzeni, szabadságra volt szüksége. Másrészt nem bírt volna ki hosszabb időt távol a családjától. Inkább Jamaica fővárosába, Kingstonba költözött, ahol az ország egyik legjobb atlétaközpontjában készült tovább.

Nagyváros, haverok, buli

A nagyvárosba való beköltözés azonban automatikusan elindít egy folyamatot egy kamasznál, főleg egy sikeres kamasznál.

Így bulizik Bolt:

Az is közrejátszott ebben, hogy akkori edzője, Fitz Coleman agyonhajtotta Boltot. Ő ugyan érezte, hogy nem ez a fajta edzés kell neki, panaszkodott is, de mivel így is megdöntötte a 200 méter ifjúsági világcsúcsát, mindenki azt hitte, csak rinyál, mert nem akar keményen edzeni.

A diagnózis: gerincferdülés

Ekkor már fájt a háta is, ezért az edzője elvitte egy müncheni orvoshoz, Hans Müller-Wohlfahrthoz, aki korábban Boris Becker teniszező hátát is kezelte. Megállapította, hogy gerincferdülése van, amelynek következtében a jobb lába másfél centivel rövidebb lett. Ez a kanyarvételnél is nagy hátrányt jelentett, speciális edzésmunka és különböző kezeléssorozat várt Boltra.

Lebőgés Athénban

Ekkor már 2004-et írtunk, és 200-on esélyesnek számított volna az athéni olimpián. A sérülések miatt nem akart elindulni, de az edzője erőltette. Nem is jutott a döntőbe, otthon pedig kifütyülték, mondván, nem bírja el a nagy nyomást, lusta gyerek. 18 éves volt.

Azért is támadták, hogy Athénban nem vette le a nyakláncát futás közben. Az anyjától kapta, ezért nem akarta. Forrás: AFP/Daniel Garcia

Elhatározta, hogy edzőt vált, és megkérte Glenn Millst, vállalja el őt.

Mosógépet az anyámnak, autót az apámnak

Már nem kellett olyan keményen edzenie, Mills tényleg tudta, hogy néha el kell engedni nála a gyeplőt, és azt tanácsolta neki, hogy mindig tűzzön ki valamilyen célt maga elé, amit el is tud érni. Bolt a pénzt tűzte ki, és azt, hogy az édesanyjának mosógépet vesz, mert utált kézzel mosni, apjának pedig majd egy új autót. Onnantól kezdve ez lebegett a szeme előtt.

Bolt mindig az ellenfeleit bámulta futás közben, Mills elmagyarázta, hogy ha ezt levetkőzi, azzal rengeteget fog nyerni. Úgy is lett, a következő versenyén 150 méternél nézett először maga mellé, de akkor már messze lehagyott mindenkit, és ez a minimális technikai változás annyit hozott a konyhára, hogy meg tudta venni anyjának a mosógépet.

A mosógép volt a cél az anyjának Forrás: AFP/Nicolas Asfouri

400? Legyen inkább 100!

Újabb hatalmas változás állt be a pályafutásában. Edzője felhozta, hogy ismét induljon 400-on, ő azonban azt annyira utálta, hogy felvetette, legyen inkább 400 helyett 100 méter a másik száma.

Abban egyeztek meg a mesterrel, hogy benevezik egy versenyen 100-ra, és ha 10,3 másodpercnél jobbat fut, akkor marad a 100, ha rosszabbat, akkor jöhet a 400. Bolt persze nyert, az eredmény 10,03 volt. "Azt gondoltam, hogy 10,1-et futsz majd, de ez…" - várta a célban Mills tanítványát, így indult Bolt példátlan 100-as karrierje.

Edzője, Glen Mills tökéletesen tudja kezelni Boltot Forrás: AFP/Nicolas Asfouri

Gyorsétterem, bulik - annyi

Korábban számtalanszor előfordult, hogy buliból hazafelé gyorsétteremben tömte tele magát, de a remek 100-as idő után elhatározta, hogy mindent feláldoz a pekingi olimpiáért. Hónapokig egyszer sem fordult meg gyorsétteremben, minden edzésen pontosan végrehajtott minden gyakorlatot (pluszmunkát azért nem végzett, de nem is hagyott ki semmit), esténként pedig kikapcsolta a telefonját, hogy még véletlenül se hívják a haverok bulizni.

Sokszor hányásig edzette magát, az alábbi videón 2.36-nál hánytatja meg magát:

Jött a New York-i verseny, ahol a nagy ellenfél, Tyson Gay is rajthoz állt. Saját közönsége előtt győzte le Gayt új számában, 100-on, 9,72-es új világcsúccsal.

Nyerj csak, Pekingben majd én jövök

Néhány héttel az olimpia előtt. Stockholmban elrontotta a rajtot, és bár utolérte másik nagy riválisát, Asafa Powellt, szándékosan átengedte neki az első helyet.

Hagyta nyerni Powellt:

A pekingi repülőre felülve felszállás előtt ezt mondta fel a telefonjára videóra: "Gyorsan fogok futni. Három aranyat fogok nyerni. Amikor hazaérek, hősként fognak ünnepelni."

Három arany, három világcsúcs

Így lett. Először a 100-at nyerte meg hatalmas fölénnyel, 9,69-es világcsúccsal. Odafutott a lelátóhoz, fotósok hada vette körül, valami szenzációs fotót akartak készíteni róla.

Aztán jött a 200, aranyérem szintén világcsúccsal, majd a 4x100-as váltó: újabb olimpiai bajnoki cím, világcsúccsal. Usain Bolt ténylegesen a földkerekség leggyorsabb embere lett.

Bolt, és a villámpóz Pekingben Forrás: AFP/Michael Kappeler

Dopping?

Az újságírók pedzegetni kezdték, hogy Bolt doppingolhat. Egyikük úgy fogalmazták meg a kérdést, hogy miként lehetséges az, hogy csak most csöppent bele a versenyzés világába, és máris világcsúcsokat futott.

Ne bámulják már a fütyimet!

Megszaporodtak a doppingvizsgálatok is, volt, hogy egy németországi utazás során három különböző labor jelentkezett be.



Addig is népszerű volt a nők körében, de Peking után minden megváltozott.

Heidi Klummal és Sandra Bullocckal nagyot partizott, de persze nem történt semmi... Forrás: Twitter/Usain Bolt

Bolt az új Bob Marley

Bolt csillaga tovább ragyogott, egy évvel később, a berlini világbajnokságon 9,58-ra írta át a világcsúcsot 100-on, majd 200-on akkora fölénnyel nyert, mint talán még senki, természetesen szintén új világrekorddal (19,19), és persze a váltóval is világbajnok lett.

Csá, Usain, Mickey Rourke vagyok!

Bolt a vébé után egy londoni night clubban ünnepelt, amikor odament hozzá egy hosszú hajú, színes inges fickó, és így szólt: "Csá, Usain, Mickey Rourke vagyok, nem futunk versenyt?"

A következő évet a pihenésnek szentelte, hogy ne égjen ki, és a londoni olimpiára kellőképpen fel tudjon készülni. Sikerült neki, bár akkor már új ellenfele lett csapattársa, Yohan Blake személyében, akivel együtt készültek nap mint nap.

Blake és Bolt Forrás: AFP/Johannes Eisele

Blake felhúzta

Az egyik versenyen Blake megverte őt, mire Bolt odament hozzá, átkarolta, és annyit súgott a fülébe: "Ez soha többé nem fog előfordulni." Aztán visszanézte a verseny felvételét, és látta, hogy a célba érés után Blake az egyik ujját a szája elé teszi: Sss! Csitt!

Helyretette a csapattársát

A 2012-es olimpiára pedig csúcsformában érkezett. A 100 rajtja előtt elmondott egy imát: "Könyörgöm, adj erőt, hogy ki tudjak állni, és el tudjam végezni a feladatomat…" Bolt 9,63-as olimpiai csúccsal aranyérmes. Jött a 200, Blake-nek esélye sem volt, 10 méterrel a cél előtt pedig üzent honfitársának.

Bolt 0.45-nél üzen Blake-nek:

Vége, aztán irány a Premier League!

Bolt a riói olimpián még szeretne elindulni, szerinte 100-on 9,6 másodpercre lesz képes 30 évesen is, de nem tudja, hogy ez mire lesz elég. Aztán focistának állna, akár a Premier League-ben is el tudja képzelni magát.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!