Vágólapra másolva!
Megszabadul a sokat kritizált plakáttervektől a jövő évi budapesti vizes-vb szervezőbizottsága, a tavaly bemutatott logóval együtt. A kiválasztott új arculat iskolai vizsgafeladatként készült, nagy karriert futott be a közösségi médiában.

Elvetette a 2017-es budapesti úszó-világbajnokság nemrég nyilvánosságra hozott, sokak által bírált plakátterveit a szervező Budapest 2017 Nonprofit Kft. – derült ki a cég hétfői sajtótájékoztatóján.

Annyit dicsérték, hogy befutott

A cég rögtön új tervet is választott: azt az iskolai feladatként készült koncepciót, amelyet az Origo is bemutatott a Magyar Úszószövetség által megrendelt grafikák megítéléséről szóló cikkében. A koncepciónak nagy sikere volt a közösségi médiában, rengetegen dicsérték.

Két plakátterv az új koncepcióból Forrás: Origo


"Mi büszkék vagyunk erre az arculatra. Mindenféle facebookos megosztások, nyilatkozatok és vélemények megjelentek az arculatról, de egy dolog biztos volt a szervezőbizottság számára, hogy egy modern, 21. századi, napjainkat idéző arculatot válasszunk, ami bevezet picit minket az olimpiára is" – mondta Seszták Miklós kormánybiztos, a vizes-vb szervezőbizottságának elnöke.

Az Origo azon kérdésére, hogy az arculattervet miért hozták három hete nyilvánosságra, ha most le kellett cserélni, Seszták Miklós azt válaszolta:

Március végén a Magyar Úszószövetség hivatalos Facebook-oldalán mutatta be a plakátterveket, azzal, hogy "A 2017-es budapesti 17. FINA-világbajnokság plakátjai". A tervek a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) saját magazinjának februári számában is megjelentek.

Ennek ellenére a cég ügyvezető igazgatója, Szántó Éva kijelentette, nincs szó lecserélt arculattervről, hiszen az említett plakátterv a 2013-ban lebonyolított vb-pályázatra készült. "Ideiglenesen azzal is dolgoztunk, de

– mondta az Origónak, hozzátéve, hogy a "győztes" tervre nem a facebookos népszerűsége miatt esett a választás. "Kapcsolatban vagyunk az olimpiai pályázat csapatával, ők pedig a Krea Kortárs Művészeti Iskolával."

Forrás: Origo


Az arculattervet ugyanis a Krea Kortárs Művészeti Iskola hallgatója, Hetsch Ferenc készítette vizsgafeladatként tanárai, Ördögh László, Herbszt László és Darázs Bódog szakmai iránymutatása mellett. Az eredeti dolgozat itt nézhető meg, az elemei közül csak a logón változtattak valamelyest a szervezők kérésére, az alább látható lett a végleges.

Hetsch Ferenc a munkát fél év alatt készítette el, közben egyhetes konzultációkon vett részt.

Van egy alternatív logó is, ha a FINA-logó miatt egy másikat kellene használni." Azt mondta, az arculatba beletartozik a különféle sportágak logója, irányítótáblák, karszalagok, akkreditációs kártyák, jegyek, zászlók, tájékoztatást segítő táblák arculata egyaránt. De a logók megjelennek majd az árusított termékekeken, például hátizsákokon, pólókon.

Az alkotó ösztöndíjat kap

A Krea Kortárs Művészeti Iskola igazgatója, Nemes Mara elárulta, hogy az arculattervért járó díjból Hetsch Ferenc és a tanári csapat is kiemelten részesül. "Jövőre a Krea ösztöndíjasa lesz, amely egy szakspecifikus továbbtanulási lehetőséget biztosíthat a számára. Remélem, tetszeni fog ez az arculat a világhírű sportolóinknak, és a nagyközönségnek is" – tette hozzá.

Főtámogató lett a Telekom

A 17. FINA vizes világbajnokság szervezőbizottsága és a Magyar Telekom szándéknyilatkozatot írt alá, amely értelmében a telekommunikációs cég a vb nemzeti főtámogatója lesz. A Telekom a szándéknyilatkozat aláírásával a magyar úszósport iránti elkötelezettségét kívánja elmélyíteni. A vállalat immár közel negyedszázada a magyar sport egyik legnagyobb támogatója, ez idő alatt számos sikeres úszó- és vízilabda-esemény szervező bizottságának volt a partnere, így többek között a 2006-os, 2010-es, és 2012-es úszó kontinensversenyeknek.
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!