Vágólapra másolva!
Roger Federer és Andy Murray könnyedén jutott be a legjobb nyolc közé Wimbledonban, Rafael Nadal számára viszont a nyolcaddöntő és Gilles Müller jelentette a végállomást.

Müller élete meccsét játszva búcsúztatta Nadalt

Közel 5 órás mérkőzést vívott egymással Rafael Nadal és a luxemburgi Gilles Müller. A Fucsovics Márkot az első fordulóban búcsúztató Müller már az elején megnehezítette a világranglista második helyezettjének dolgát, az első két szettet ugyanis megnyerte. A spanyol csillag a harmadik és negyedik játékban váltani tudott, így kiharcolta a döntő szettet, mely több mint két órán át tartott. Nadal nehéz helyzetben volt, hiszen riválisa szervajátéka után folyamatosan a meccsbenmaradásért kellett adogatnia. 13-14-nél azonban elfogyott az ereje, a brék pedig a luxemburgi győzelmét jelentette.

Rafael Nadal számára a nyolcaddöntő jelentette a végállomást Wimbledonban Forrás: MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga

Murray sorozatban tizedszer jutott be a nyolc közé

A címvédő Andy Murray három szettben, 142 perc alatt győzte le francia riválisát, Benoit Paire-t. A közel egy órán át tartó első játszmában mindkét teniszező két-két alkalommal veszítette el saját adogatójátékát, majd a rövidítés a brit sikerét hozta. A folytatásban aztán egyre inkább érvényre jutott a világelső fölénye, aki helyenként látványos megoldásokkal késztette megadásra Paire-t.

Murray megszakítás nélkül tizedszer jutott el Wimbledonban legalább a nyolc közé,

háromszor döntőt játszhatott, 2013-ban és 2016-ban pedig megnyerte a tornát. A brit kiválóság ellenfele a negyeddöntőben az amerikai Sam Querrey lesz majd.

Federer könnyed győzelme

A svájci klasszis, Roger Federer – aki pályafutása során már hét alkalommal nyerte meg a londoni tornát –, a bolgár Grigor Dimitrov ellen győzött három szettben a hétfői nyolcaddöntőben. A mérkőzésen végig irányító és magabiztos Federer idén még játszmát sem veszített Wimbledonban. Igaz, az első fordulóban az ukrán Alekszandr Dolgopolov már a második játszma közepén feladta ellene a küzdelmet, de a svájci akkor már szettelőnyben volt.

Federer 2003 óta csak egy alkalommal, 2013-ban nem jutott be legalább a nyolc közé,

a győztesnek járó trófeát viszont 2012 óta nem emelhette magasba.

Eredmények, nyolcaddöntő:
Férfiak:

Müller (luxemburgi, 16.)-Nadal (spanyol, 4.) 6:3, 6:4, 3:6, 4:6, 15:13
Raonic (kanadai, 6.)-A. Zverev (német, 10.) 4:6, 7:5, 4:6, 7:5, 6:1
Murray (brit, 1.)-Paire (francia) 7:6 (7-1), 6:4, 6:4
Federer (svájci, 3.)-Dimitrov (bolgár, 13.) 6:4, 6:2, 6:4
Cilic (horvát, 7.)-Bautista (spanyol, 18.) 6:2, 6:2, 6:2
Berdych (cseh, 11.)-Thiem (osztrák, 8.) 6:3, 6:7 (1-7), 6:3, 3:6, 6:3
Querrey (amerikai, 24.)-Anderson (dél-afrikai) 5:7, 7:6 (7-5), 6:3, 6:7 (11-13), 6:3

Búcsúzott a világelső Wimbledonban

A világelső Angelique Kerber szettelőnyt követően szenvedett vereséget a wimbledoni teniszbajnokság női egyes nyolcaddöntőjében, míg a magyar származású brit Johanna Konta 33 év után az első brit női negyeddöntős. A torna első kiemeltjét a spanyol Garbine Muguruza győzte le 141 perces ütközetben.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!