Fucsovics Márton kikapott Miamiban, befejezte az amerikai túrát
![Fucsovics Márton, tenisz](https://cdn.origo.hu/2023/12/diwqAXgC4AG8njOe1yVXrRedDhKa1C9Wvx3r5CYG7Jw/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y0ZWQyZTk3MTRmMTQ2NDU5NzZkNmVhNDcxMzYyODJj.webp)
Korábban csak egyszer találkoztak, még 2015-ben egy lengyelországi Challenger első fordulójában, amikor Fucsovics Márton 3:6, 7:6, 7:6-ra nyert. Ezúttal viszont jóval nagyobb volt a tét.
Fucsovics Márton először játszott a Miami Open főtábláján.
Az első játszmában a német brékelt előbb, de a magyar rögtön javított (2:2), ami sajnos nem nyugtatta meg. Hiába hozta a következő adogatójátékát semmire, 3:3-nál újra botlott és innen már nem tudott visszajönni.
A második szettben egyből brékelt a német, és ettől kezdve csak futott az eredmény után, ráadásul rajta volt a nyomás. Ennek szinte törvényszerűen az lett az eredménye, hogy 2:4 után másodszor is elvesztette az adogatását, amivel gyakorlatilag minden reménye elszállt.
Mindenképp bíztató, hogy ebben a kilátástalan helyzetben is küzdött, nem adta oda a meccset.
Miközben 2:5-ig fogadóelőnyhöz sem jutott, sikerült a mérkőzésért szerváló németet brékelnie és fel is zárkózott 4:5-re. A fiatal germán másodszor már nem bizonytalankodott és a második meccslabdáját értékesítve, viszonylag simán nyert.
Fucsovics Márton ezzel befejezte a három versenyből álló amerikai útját és megkezdi a felkészülést az európai salakos szezonra.
Eredmény
férfiak, 7,97 millió dollár összdíjazás:
1. forduló (a 64 közé jutásért):
Maximilian Marterer (német)-Fucsovics Márton 6:4, 6:4
Nem érezte a labdát, a játékot Marci. Sajnos ez már az edzésen is látszott, nem sikerült megfelelően alkalmazkodni az itteni körülményekhez
– kezdte az értékelést Sávolt Attila, Fucsovics Márton edzője. – Miami egészen más, mint Indian Wells. Sokkal melegebb van, párásabb az idő és nagyon szeles. Ez nem kifogás és tudom, hogy mindenkinek ugyanazokkal a körülményekkel kell megbirkóznia, csak tényként mondtam. A német fiú nagyon jó játékos, és ebben a szélben, balkezes ellen, ha valaki nem érzi a labdát, akkor nagyon nehéz eredményesen teniszezni. Marterer nagyon jól játszott, hatalmasakat szervált, amit nehezen tudott Marci kezelni, de a pörgetett tenyeresei is sok gondot okoztak neki. Kevés hibával, agresszívan játszott a német, jobb volt nála ezen a napon. Többször hangsúlyoztam már, hogy
ezen a szinten, amikor két top százas teniszező találkozik, mindig az adott napi forma dönt.
Nincs mit elemezni a meccsen, nem volt borítékolható, hogy ezt hozni kell Marcinak. Szerencsére ő is így élte meg, nem történt semmi rendkívüli, tapasztalatnak jó volt. Mindent megtett az edzésen és a meccsen is az utolsó pillanatig, hogy nyerjen. Küzdött, harcolt végig, taktikát váltott, jött a hálóhoz, de ez sem segített.
A szezon elején vagyunk, jól állunk a ranglistán. Most két hét felkészülés következik otthon, aztán Budapest előtt előbb Marakeshben, majd Monte-Carlóban indul. Ami mindenképp jó hír, hogy a februári sérülésének semmi nyoma, abból teljesen felépült, tökéletesen bírta a három hét terhelést"- mondta Sávolt Attila az Origónak.