Fucsovics már az első fordulóban kiesett Winston-Salemben
![FUCSOVICS Márton](https://cdn.origo.hu/2023/12/Du3eyLUp84miZXTmWrdCoh3oSGMNjwnD42XCvFzuB6c/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiNmYyYzczNmY4YTQyNzZhOWNmZWY4Y2FkMDkzNzMx.webp)
A világranglistán 40. magyar játékos a selejtezőből szerencsés vesztesként főtáblára került argentin Guido Andreozzival (118.) csapott össze helyi idő szerint hétfőn, és három játszmában, 2 óra 9 perc alatt szenvedett vereséget.
Az első szettben Fucsovicsnak kétszer kellett visszakapaszkodnia brékhátrányból, ez 0:2-nél még sikerült, 2:5-nél pedig csak azt tudta elérni, hogy még ne ússzon el a játszma, négy szettlabdát hárított egy játékon belül, majd a saját maga ötödik előnye után szépített, de a játszmát már nem tudta megmenteni.
A másodikban is az argentin került lépéselőnybe, de 2:3-nál fogadóként nem tudta megerősíteni brékelőnyét, Fucsovics visszavette az adogatását, 5:4-es előnynél pedig a legjobbkor duplázott, és egyenlített.
Sajnos, ezzel el is lőtte a puskaporát, mert a döntő játszmában gémre sem futotta az erejéből. (forrás: Facebook/Fucsovics Márton)
Eredmény
1. forduló (a 32 közé jutásért):
Andreozzi (argentin)-Fucsovics 6:3, 4:6, 6:0