Nem akármilyen érmet szereztünk az ifjúsági olimpián
![ifjúsági olimpia, Vas Kata Blanka, Buzsáky Virág](https://cdn.origo.hu/2023/12/pibpRBJ4y2jd3nPRDsyOZzXrC3BMiAh0yYBTQC66ihs/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRmNzRhNjZkNjYyNTQwZTI4OTRhYTRhNjlmOGI2ZTA0.webp)
Ebben a számban Buzsáki Virág a 29. helyen végzett, de ez is elég volt az összetett verseny harmadik helyéhez. A kerékpárosok kombinált versenyszámában a kétfős csapatok mindkét tagjának két-két országúti és hegyikerékpáros számban kellett rajthoz állnia.
A viadal honlapja szerint a csapatoknak öt nap alatt öt számban kellett helyt állniuk: a magyarok a csapatidőfutamban a negyedik helyen végeztek, a mezőnyversenyben Vas az ötödik, Buzsáki a 18. lett.
Ezt követte a hegyikerékpáros kieséses verseny, amelyben Buzsáki az elődöntőig jutott.
A kombinált hegyikerékpáros rövidpályás küzdelmek során Vas a hetedik, Buzsáki nyolcaddikként zárt, majd szerdán a kritériumversenyben Vas diadalmaskodott, és ezzel a magyar duó felállhatott a dobogóra.
A nap másik magyar érdekeltségű éremcsatájában nem jártak szerencsével a mieink: a fiú strandröplabdázók bronzmérkőzésén a Hajós Artúr, Stréli Bence Attila páros 2-0-ra kikapott a házigazda argentin duótól, így a negyedik helyen végzett.