Magasabb életjáradékot kaphatnak olimpiai érmeseink
![Keleti Ágnes, melbourne-i olimpia győztes és a legöregebb élő magyar olimpikon az otthonában](https://cdn.origo.hu/2023/12/B1btVZPxh4S-UPB3zbGGWf-VssLGg0g5Sb7CCYmel3c/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2EyOWE5MmIyN2MzOTQ3NmJhNmM2ZmUyYWYzNTNlYTc2.webp)
A korábbiakkal ellentétben (amikor az első aranyat követően a többiért már jóval kevesebb pénz járt) ez azt jelenti, hogy például egy háromszoros olimpiai győztes pontosan háromszor akkora összeget kap, mint egy egyszeres aranyérmes.
„Amennyiben több aranyérmet szerzett a sportoló, valamennyi után a külön-külön számított, majd összeadott teljes összegre,
míg ezüst-, illetve bronzérem esetén azoknak 60%-, illetve 40%-ára lesz jogosult” – áll a javaslatban.
A legfényesebb medálért egyenként 324 300 forintos járadékot lehet felvenni, az ezüstért 194 600, a bronzért pedig 129 730 forintot utal az állam.
A legjobban Keleti Ágnes (97), a Nemzet Sportolója járhat, aki tornászként ötször diadalmaskodott az ötkarikás játékokon, emellett három ezüstje és két bronza is van. A törvényjavaslat elfogadása esetén havi 2 231 242 forintra számíthat. Egerszegi Krisztina (44, olimpiákon 5 arany, 1 ezüst, 1 bronz) egykori úszó 1 945 830, Kozák Danuta (31, olimpiákon 5 arany, 1 ezüst) kajakos pedig 1 816 100 forintot kaphat (bruttó összegekről van szó).
Bánki Erik, a törvényjavaslat egyik benyújtója elmondta, az ötlet nem új, régóta igyekeztek megvalósítani, hogy igazságosabbá tegyék a támogatási rendszert.
Minden aranyérem ugyannyit ér, hatalmas teljesítmény van mögötte, amit persze az ezüst-, illetve a bronzérmekről is el lehet mondani.
Az ország gazdasági helyzete most lehetőséget biztosít arra, hogy nagyobb járadékot kapjanak az olimpiai érmesek” – nyilatkozta a politikus a Blikknek.