Nyilvános meghallgatása lesz Szun Jangnak
![Swimming World Championships 2019 Sports swimming WORLD CUP](https://cdn.origo.hu/2023/12/L_0FIAbH8PphOWeDhO0p0zVQf4AzcyOpK6PtCKawgjA/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMTNmZDRiZWY2MTQ4NmY5MzZiMmM2MGM2NzU3YTUy.webp)
A CAS közleménye szerint október végén lesz a meghallgatás, a szervezet történetében ez lesz a második nyilvános tárgyalás, 1999-ben az ugyancsak úszó Michelle Smith De Bruin doppingügye zajlott "közönség" előtt.
A 27 éves Szun Jangot tavaly szeptemberben szerették volna ellenőrizni, de ő utasította segítőit, hogy törjék össze a levett vérmintáit tartalmazó fiolákat, amit azok meg is tettek. A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA eltiltását azért kerülte el, mert állítólag az ellenőrök nem tudták magukat megfelelően igazolni. A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) ugyanakkor a CAS-hoz fordult az ügyben, amely ősszel folytatódik.
Szun - akinek 2014-ben már volt egy három hónapos eltiltása egy másik ügy miatt - júliusban a kvangdzsui világbajnokság egyik legmegosztóbb személyisége volt a történtek miatt. Az uszodában a közönség nem kínai része folyamatosan fütyülte, riválisai közül pedig az ausztrál Mack Horton és a brit Duncan Scott is úgy tiltakozott szereplése ellen, hogy nem állt fel a 200 és 400 méter gyorson is győztes úszó mellé a dobogóra.