Babos Tímea - aki a hónap elején megvédte címét párosban a WTA-világbajnokságon - korábban már kétszer is megnyerte a tajvani tornát: 2015-ben a jelenlegihez hasonlóan 125 ezres Taipei WTA Challengeren, majd tavaly februárban a 250 ezer dolláros Taiwan Openen ünnepelhetett, amely azóta már a thaiföldi Huahinbe költözött.
A vasárnapi fináléban Babos a harmadikként kiemelt orosz Vitalija Djacsenkóval (108.) találkozott, pályafutása során először. A 29 éves ellenfél, aki 71. is volt a világranglistán, 2014-ben szintén megnyerte a tajvani kisebb tornát, 2018-ban pedig a harmadik fordulóig jutott Wimbledonban.
A 26 esztendős Babos remek kezdéssel 3:1-re elhúzott, ám ezután megtorpant, kétszer is elvesztette az adogatását, és ellenfele sorozatban öt gémet behúzva megnyerte az első szettet. A folytatásban a Tajvanon tavaly elődöntős Djacsenko rögtön brékelt, és nemsokára már hétgémes szériánál tartott.
Babos 2:3-nál ápolást kért, de ez sem segített, az orosz rivális 1 óra 10 perc alatt nyert úgy, hogy az utolsó 13 gémből 11 az övé lett. A magyar teniszezőt az vigasztalhatja, hogy hétfőn várhatóan a 90. helyre jön fel a világranglistán.
Eredmény:
Vitalija Djacsenko (orosz, 3.)-Babos Tímea (2.) 6:3, 6:2