Eldőlt, hogy megrendezik-e idén a US Opent

tenisz, US Open, Arthur Ashe Stadium
Vágólapra másolva!
A Forbes, valamint a New York Times is arról számolt be honlapján, hogy az Egyesült Államok Tenisz Szövetsége (USTA) megegyezett a férfi, illetve a női versenyeket szervező ATP-vel és WTA-val arról, hogy az eredeti időpontban, augusztus 31. és szeptember 13. között megrendezi a US Opent.

Egybehangzó sajtóértesülések szerint nézők nélkül, de megrendezik idén az amerikai nyílt teniszbajnokságot.

A Grand Slam-tornát ugyanakkor nézők nélkül fogják lebonyolítani,

a USTA képviselői már csak a helyi és az állami egészségügyi hatóságok engedélyére várnak a bejelentéssel.

- jelentette ki Chris Widmaier, a USTA szóvivője.
A nemzetközi teniszidény márciusban állt le a koronavírus-járvány miatt, és leghamarabb július végén folytatódhat.

Idén nagy eséllyel nem lehetnek majd nézők a világ legnagyobb teniszstadionjában Forrás: Usta/Garrett Ellwood

A US Opennel kapcsolatban korábban olyan ötletek láttak napvilágot, hogy az edzésekre érkező játékosok nem használhatnák az öltözőket, hanem a tréning után rögtön visszatérnének a repülőtér közelében lévő hotelbe. Ezt nem hagyhatnák el a torna alatt, és Manhattanbe sem utazhatnának be.

Ha a férfi teniszezők kérik, előfordulhat, hogy csak két nyert szettig tartanak az ő mérkőzéseik is.

A találkozókon előnyben részesülne a sólyomszem-technológia, kevesebb vonalbíró dolgozna a pályákon, és csak felnőtt labdaszedőket alkalmaznának.

A játékosokat Párizsban, Bécsben, Frankfurtban, Buenos Airesben és Dubajban "gyűjtenék össze", majd - negatív vírusteszt esetén - charterjáratokkal juttatnák el New Yorkba. A Queens negyedben lévő helyszínen aztán naponta ellenőriznék a testhőmérsékletüket és tesztelnék őket.

A legjobbak közül

a világelső Novak Djokovic és a második Rafael Nadal már jelezte, hogy a rendkívül szigorú óvintézkedések miatt valószínűleg nem indul a US Openen.

Egyelőre azonban az is bizonytalan, hogy az országonként eltérő karantén-intézkedések miatt összejön-e elegendő teniszező New Yorkban, és hogy előzőleg 14 napos izoláció vár-e rájuk. A keleti parti metropolisz a járvány egyik legnagyobb gócpontjának számít az Egyesült Államokban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!