Babosék párosban elődöntőbe jutottak Dubajban

Babos Tímea tenisz női tenisz WTA
Babos Tímea három szettben nyert Lyonban
Vágólapra másolva!
Babos Tímea, oldalán az orosz Veronika Kugyermetovával elődöntőbe jutott az 1,835 millió dollár (567 millió forint) összdíjazású dubaji, keménypályás női tenisztornán.

Az ötödik helyen rangsorolt kettős a csütörtöki negyeddöntőben a második helyen kiemelt cseh Barbora Krejcikovával és Katerina Siniakovával mérkőzött meg. Az első játszmában 2:2 után Babosék brékhátrányba kerültek, amit azonnal visszavettek, újabb brékjükkel pedig 5:3-nál már elérhető közelségbe került számukra a szettelőny, és a lehetőséggel éltek is.

A második játszma még döcögősebben alakult, a cseh páros egy újabb brékkel 4:1-re meglépett, de Babosék számára volt visszaút. Kiegyenlítettek, majd 5:5-nél ők nyerték el riválisuk adogatógémjét, a sajátjukkal pedig befejezték az 1 óra 37 percig tartó meccset.

A magyar, orosz páros az elődöntőben a Ji-fan Hszü, Csao-hszüan Jang kínai kettőssel találkozik.

Eredmény, negyeddöntő:
Babos Tímea, Veronika Kugyermetova (magyar, orosz, 5.)-Barbora Krejcikova, Katerina Siniakova (cseh, 2.) 6:3, 7:5

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!