Vágólapra másolva!
Hosszan tartó betegség után 66 éves korában meghalt Nánási István, Magyarország egyetlen olyan parasportolója, aki egy paralimpián két különböző sportágban is dobogós helyezést ért el.

A legendás magyar sportoló az 1988-as, szöuli játékokon erőemelésben (+100 kg) és súlylökésben szerzett ezüstérmet.

A Magyar Paralimpiai Bizottság közleménye alapján a "Vasgyúrónak" becézett Nánási István 1957-ben született Mezőtúron, és egy súlyos munkahelyi baleset után 1988-ban súlylökésben és erőemelésben is egy-egy ezüstérmet szerzett - írja az MTI.

Eredményes szereplése után 1990-ben őt választották az Év parasportolójának, ezt a díjat abban az évben osztották ki először. 

Nánási 1992-ben újra kijutott a paralimpiára, ezúttal Barcelonában állt rajthoz szintén súlylökésben és erőemelésben. A spanyolországi verseny előtt nem sokkal tüdőgyulladással kórházba került, ami némiképp hátráltatta a felkészülését. Ugyan erőemelésben 20 kilogrammal többet tudott kinyomni, mint korábban Szöulban, ez kevésnek bizonyult a dobogóhoz, így végül a negyedik helyen fejezte be a versenyt. Mire a súlylökő verseny elérkezett, betegen lépett a dobókörbe és hetedikként fejezte be a paralimpiát - számolt be róla honlapján a Magyar Paralimpiai Bizottság.

A barcelonai játékokat követően visszavonult, ezután legfőbb figyelmét szeretett családjának, gyermekeinek és feleségének szentelte.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!