Vágólapra másolva!
Ronnie O'Sullivan már a legjobb 64 között kiesett a sznúker English Openen, majd nagy bejelentést tett.

A hétszeres világbajnok, Rakéta becenévre hallgató angol sznúkerjátékos szinte minden jelentős rekordot tart a sportágában. Ronnie O'Sullivan még az előző idényben is remekelt, hiszen többek között megnyerte a világbajnokságot követő két legrangosabb tornát, a UK Championshipet és Masterst, ám a vb-negyeddöntős búcsúja óta hanyatlik a formája. Kedden a világranglista-64., kínai Ho Kuocsiangtól hazai közönség előtt, az English Open-főtábla első fordulójában kapott ki O'Sullivan, így nem ő mérkőzött meg a Révész Bulcsút legyőző Stephen Maguire-rel a következő körben.

Ronnie O'Sullivan, sznúker
Ronnie O'Sullivan, a sznúker történetének legeredményesebb alakja
Fotó: Xinhua via AFP / Xinhua News Agency

Ho Kuocsiang már 3-0-ra vezetett, a mindkét kezével sznúkerezni képes Ronnie O’Sullivan ezután elkezdett bal kézzel játszani, és felzárkózott 3-2-re, de végül 4-2-re kikapott.
„Őszinte leszek, ha pocsékul megy a játék, gyakran előfordulhat a jövőben, hogy inkább bal kézzel játszom. 

Ha már hasznavehetetlen balfácán vagyok, akkor inkább bal kézzel játszom, mert az legalább élvezem. 

Jobb kézzel viszont nem" – idézte a Magyar Nemzet Ronnie O'Sullivan meccs utáni szavait.

Ronnie O'Sullivan karrierje hamarosan véget érhet

A hétszeres világbajnok legenda ezt követően a pályafutása folytatásáról is beszélt.

Nincs már sok időm hátra, nem is akarom tagadni, borzalmasan játszom. 

Annak sincs értelme, hogy egyáltalán aggódjak emiatt. Elfogadtam, és nem is rossz ez az állapot. Nagyon sok lökést rontottam el az utóbbi négy-öt évben, és amikor egy kicsit kevesebbet hibáztam, akkor jöttek a győzelmek. De amikor tornákat nyertem, akkor is voltak lehetőségei az ellenfeleimnek, csak nem használták ki őket" – mondta a 48 éves O'Sullivan a Sunsportnak.

A szintén hétszeres világbajnok Stephen Hendry nemrég kimondta, hogy szerinte O'Sullivannek a nagy tornákon csekély esélye van már a győzelemre, de ez nem érdekli őt.
„Nem foglalkozom ezzel. Azért vagyok itt, hogy teljesítsem a kötelezettségeimet a szponzorok felé, és persze utazhatok, nem kell otthon ücsörögnöm. 

Ha még néhány évig benne maradok a körforgásban, az nagyszerű, de abba sem fogok beleőrülni, ha vége lesz. 

Ha gyenge vagyok, hát gyenge" – mondta O'Sullivan.

Kapcsolódó cikkek

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!