Október 10-én kezdődött a világbajnokság Dél-Koreában, ahol a világ legjobb League of Legends csapatai és játékosai versengenek egymással öt héten keresztül az örök dicsőségért. A Worlds minden esztendőben tízmilliókat ültet a képernyők elé, akik versenykörülmények között láthatják a világsztárokat. Pénteken a Movistar E7 csap össze a GAM Esports csapatával, a DetonatioN FocusMe pedig a Team BDS ellen küzd meg.
A negyedik Európa-bajnokság négyes döntőjébe a magyar válogatott úgy jutott be, hogy a legjobb nyolc közötti páros meccsen Budapesten 1-1-et, Bukarestben 2-2-t játszott, és az akkori szabályok szerint harmadik mérkőzést kellett vívniuk a feleknek a továbbjutásért semleges helyszínen. Ezen Belgrádban Kocsis Lajos és Szőke István góljaival 2-1-re győzött Magyarország.